Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Elmélkedés

Két apostolt ünneplünk a mai napon. Az egyikük Simon, aki nem tévesztendő össze Simon Péterrel. Ő a buzgó Simonként emlegetett apostol. A tizenkét apostol nevének felsorolásán kívül sehol sem találkozunk vele az evangéliumokban. Nem tesz semmi rendkívülit, hanem csendesen ott van az apostolok között, ott van mindig Jézus mellett. Nem tesz jelentős hitvallást, mint például Péter, de nem is kételkedik, mint Tamás. Simon nem vezető egyéniség, nem hangadó, nem akar az első helyre kerülni, de mindig követi Jézust, hallgatja szavát, látja csodáit. Ezt a csendes tanítványi magatartást érdemes megtanulnunk a buzgó Simontól.

A másik mai szentünk Júdás Tádé, akit pedig nem szabad összekevernünk iskarióti Júdással, az árulóval. Júdás Tádé csupán egy alkalommal, az utolsó vacsorán tesz fel egy kérdést Jézusnak azzal kapcsolatban, hogy miért csak tanítványainak nyilatkoztatja ki magát és miért nem az egész világnak (vö. Jn 14,22). Róla viszont mégis többet tudunk, mint a buzgó Simonról, hiszen az újszövetségi iratok között található apostoli levelek egyikét neki tulajdonítjuk a hagyomány szerint. Júdás apostol levele a hamis tanítóktól és a hamis tanítástól óvja a keresztényeket. Az apostol felszólítja a keresztény közösség tagjait, hogy ragaszkodjanak az igaz hithez.

Óvakodjunk korunk hamis tanítóitól és a tetszetősnek tűnő téveszméktől! Törekedjünk hitünk mélyebb megismerésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz.

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.” Lk 13,18-21

Elmélkedés

Két rövid hasonlatot olvasunk a mai evangéliumban, amelyeket Jézus az Isten országáról mond. Az első a kicsiny mustármagról szól, amely nagy fává növekszik, a második pedig a kovászról, amely megkeleszti a tésztát. A mag kikelése és növekedése szemmel látható. A mustármag egészen kicsiny, az ember el sem hinné, mekkorára képes megnőni. Ehhez hasonlóan növekszik Isten országa a világban, messze felülmúlva az emberi elképzeléseket. A kovász, az élesztő belülről, láthatatlanul idézi elő az átalakulást, amelynek eredménye természetesen látható.

Isten országa rejtett, titokzatos módon terjed, növekszik. A növekedés nem vehető észre rövid távon, de napról napra bontakozik. Az isteni tevékenység nem észlelhető, de az események hátterében tetten érhető, hiszen az emberek lelki fejlődése, átalakulása egy idő után már észrevehető.

Isten országának növekedése szinte észrevehetetlen, de állandóan úton van végső kiteljesedése felé. Rejtett valóság, amely idővel egyre inkább megmutatkozik az emberek számára. Jézus fellépésének idején és az evangélium megírásának korában még kicsiny valóság az Isten országa, de az évszázadok folyamán egyre jobban kibontakozik, miként ezt a történelmi tapasztalat igazolta. Minden növekedés Istennek köszönhető, aki az én közreműködésemet is kéri, hogy országa növekedjen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig az Atya megdicsőítésére törekedtél. Engedelmességeddel, amely a szenvedések és a halál vállalásában mutatkozott meg, az Atyának szereztél dicsőséget. Ő a halálból való feltámasztással magasztalt fel téged. Urunk, azért küldted el a Szentlelket, hogy a te küldetésedet befejezze, beteljesítse a világban azáltal, hogy a benned hívőket elvezeti a teljes igazságra és az üdvösségre. Segíts minket, hogy földi életünk során a Szentháromságban és Isten szeretetében éljünk! Segíts, hogy földi életünk után eljussunk Isten örökké tartó szeretetébe!

Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt. Lk 13,10-17

Elmélkedés

Fizikai, érzelmi vagy szellemi gyengeségeinket, valamint erőtlen élethelyzeteinket, amelyeket értetlenül fogadunk abban a pillanatban, amikor benne vagyunk, Isten bármikor képes megszüntetni. Isten segítő kegyelme életünk bármelyik pillanatában fordulatot eredményezhet. Ezt igazolja a mai evangéliumi rész, amelyben egy tizennyolc éve beteg asszony gyógyulásáról olvasunk. Tizennyolc esztendő bőven elég ahhoz, hogy valaki elveszítse a gyógyulás reményét.

Lukács evangélista egészen röviden írja le Jézus és a meggörnyedt asszony találkozását. A történetben az Úr együttérzése és az asszony dicsőítése a lényeges mozzanat. A sikeres gyógyítás tényét így emeli ki: „Az asszony rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” Az asszony, aki korábban erősen meghajolva csak a földet nézhette, most felegyenesedve az égre emeli tekintetét és hálát ad Istennek gyógyulásáért. Egyrészt hitt abban, hogy Jézus valóban Isten és isteni erejével tudta őt meggyógyítani. Másrészt megérthette, hogy Jézus gyógyító cselekedete mögött a hozzá lehajló irgalmas mennyei Atya áll.

A csodás gyógyítás, amely minden jelenlévő számára nyilvánvaló volt, nem hagyta közömbösen az embereket. A zsinagóga elöljárója bosszankodik, a nép pedig örvendezik. Én hogyan fogadom Isten érintését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz. A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

Abban az időben, amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,34-40

Elmélkedés

A szeretet jelei

A szeretet hiányát hamarabb észrevesszük, mint a szeretet jeleit. Saját környezetünkben sokszor észre sem vesszük a szeretet apró megnyilvánulásait vagy ha észrevesszük, újabb és újabb megerősítést szeretnénk kapni. Így vagyunk Istennel való szeretetkapcsolatunkban is. Sajnos nem vesszük észre Isten felénk áradó szeretetének mindennapi jeleit vagy ha észrevesszük, tőle is újabb megerősítést várunk. Mindennek hátterében az áll, hogy vágyunk a szeretetre, az emberek szeretetére, de talán még jobban arra, hogy érezzük, megtapasztaljuk Isten szeretetét életünkben.

A mai evangéliumban Jézust megkérdezi valaki, hogy „Melyik a legfőbb parancs a törvényben?” (Mt 22,36). Jézus pedig a szeretet kettős irányú parancsával válaszol: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel” (Mt 22,37) és „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mt 22,39). Első pillanatban talán meglepődünk azon, hogy a szeretet „parancs.” Igen, a szeretetet Isten parancsolja nekünk és kéri, hogy tekintsük kötelességünknek a szeretet gyakorlását. Ugyanakkor a szeretet több mint parancs. Aki megtapasztalta már saját életében Isten felé áradó szeretetét, annak már nem csupán „parancs” a szeretet, hanem ennek az isteni szeretetnek a viszonzása, Isten megelőző szeretetére adott válasz.

A szeretettel kapcsolatban el kell oszlatnunk azt a tévedést, amely a szeretetet érzelemnek, egy érzésnek tartja. XVI. Benedek pápa így ír erről: „Az Isten és az ember találkozásának folyamatából az is kiviláglik, hogy a szeretet nem puszta érzelem. Az érzések jönnek és mennek. Az érzés lehet egy nagyszerű, kezdeti szikra, de az egész szeretet nem ez” (Deus caritas est 17.). Ha Jézus csak annyit mondott volna, hogy szeressünk „teljes szívünkkel”, akkor talán gondolhatnánk azt, hogy a szeretet csak egy érzés. Ő azonban azt mondta, hogy teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel és egész értelmünkkel kell szeretnünk. A szeretet tehát áthatja és megmozgatja egész személyiségünket.

Azt is jól tudjuk, hogy nem elég szavainkkal szeretnünk, hanem jócselekedetekben is megnyilvánul a szeretetünk. A szeretetszolgálat az Egyház küldetésének lényeges eleme, ezért minden keresztény embernek gyakorolnia kell. Napjainkban gyakran hallani, hogy nem kell ahhoz hívőnek lenni, hogy jók legyünk az emberekhez. Bizonyára olyanok hangoztatják ezt, akik nem találkoztak még az isteni szeretettel. Talán érdemes volna megfontolniuk Szent Pál apostol szavait: „Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem” (1Kor 13,3). Lehet ugyanis sajnálatból is jót tenni, de lehet szeretetből is. Jócselekedetünk akkor válik igazán értékessé, ha a másik ember megérzi belőle szeretetünket, azt a szeretetet, amelynek forrása maga az Isten.

A szeretet tehát több mint parancs, több mint kötelesség. A szeretet több mint emberi érzés és több mint emberségből fakadó jócselekedet. Az igazi szeretetre akkor vagyunk képesek, ha Istenben élünk, mert aki szeretetben él, az Istenben él.

Szent Pál apostol így tanít a szeretethimnuszban: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha.” (1Kor 13,4-8). Törekedjünk a szeretetre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal” próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.” Lk 13,1-9

Elmélkedés

Jézus küldetésének lényeges eleme a bűnbánatra való felszólítás. A bűnbánat, a megtérés annak jele, hogy az ember elfogadja Isten országát. A bűnbánatra való hívás mindig időszerű. Egyesek ugyan próbálnak késlekedve választ adni, de ez mindig kockázatos. Amikor megbánjuk bűneinket és Isten eltörli azokat a szentgyónásban, akkor új lehetőséget ad nekünk, új reményt önt belénk. Bűnösségünk tudatában nem kell rettegve menekülnünk Isten elől, hanem éppen ellenkezőleg, azzal a bizalommal közeledhetünk felé, hogy megbocsát.

Amikor Jézus hasonlatokat mond arról, hogy az embernek a bűnbánat és a jócselekedetek gyümölcseit kell teremnie, – miként a fák gyümölcsöt érlelnek – akkor az Istennel való együttműködésünkre gondol. Isten nélkül ugyanis elszakadnánk az éltető erőforrástól, a teremtő erőtől, a növekedést és fejlődést biztosító hatalomtól s erőtlenné, élettelenné és terméketlenné válnánk. Isten együttműködésre hívja az embert. Aktív együttműködés ez a Teremtővel, ugyanakkor mégsem a miénk az érdem, hanem Istené. A megtérés, a lelki újjászületés nem rajtunk múlik, hanem Istennek köszönhető. Ne azt várjuk, hogy eljöjjön a gyümölcsérés ideje! Mert a megtérés ideje most jött el számomra. Az irgalmas Atya most akar magához ölelni és megbocsátani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted. Lk 12,54-59

Elmélkedés

A tengeren utazók számára létfontosságú, hogy az időjárási jelenségekből mit lehet kiolvasni a közeljövőre vonatkozóan. A mezőgazdaságban dolgozók számára szintén fontos, hogy milyen idő várható, mert ehhez igazítható a vetéstől az aratásig mindenféle munka. Jézus azt várja tanítványaitól, hogy felismerjék és helyesen értelmezzék az idők jeleit. Ahogyan valaki a különféle természeti jelenségekből következtetni tud a várható időjárásra, ugyanúgy az idők jeleiből is tudni kell olvasni.

Jézus szavai panaszként hangzanak és bizonyos elégedetlenséget tükröznek. Az égi jeleket és természeti jelenségeket értő emberek miért nem veszik észre az idők jeleit, Isten országának jeleit? Miért nem ismerik fel Krisztusban a Megváltót? Miért nem fedezik fel tanításában az igazság üzenetét? Miért keményítik meg szívüket és zárkóznak el az üdvösség tanításától? Miért nem hisznek csodái láttán, amelyek jelként szolgálnak? Az örömhír hirdetésével elkezdődött a messiási idő, az üdvösség korszaka. A Jézus által hozott új korszak új viselkedésmódot kíván az embertől.

Észreveszem-e mindennapjaim során azokat a jeleket, amelyeket Isten mutat számomra? Meghallom-e üzeneteit, amelyekkel szándékait, útmutatásait közli velem? Felismerem-e küldötteit, azokat az embereket, akiket mellém állít, hogy segítsen és vezessen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Elmélkedés

Könnyen félreérthetőek Jézus szavai, amelyek a mai evangéliumban így hangzanak: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön.” Majd pedig: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást.”

Úgy tűnhet, mintha Jézus akarná a „szakadást” előidézni és a „tüzet lángra lobbantani.” Pedig neki nem ez a célja, hanem előre látja, hogy szavai, az igazság tanítása megosztást fog kelteni, azaz szavainak ez lesz a következménye.

Jézus tanítása elkerülhetetlenül szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, az igazságosságot és az igazságtalanságot, a békét és az erőszakot, a Jézusban hívőket és a vele szembefordulókat. Jézus kijelentései akkor válnak drámaivá, amikor ezeket az értékeket, illetve hiányokat az egyik oldalon is és a másikon is emberek képviselik, hívők és nem hívők. A szavak összeütközése után következnek a cselekedetek.

Mire gondolhatott Jézus, amikor ezeket a kijelentéseket tette? Az Isten iránti szeretet tüzét akarja meggyújtani, felszítani bennünk. Isten minket is kiválasztott, nekünk is szeretné megmutatni önmagát, hogy megismerjük őt és szeretetét. Istent azonban nem mindenki fogadja el, nem mindenki akarja megismerni. Vannak, akik elutasítják. Ez okozza a szakadást az emberek között, sőt olykor még a családokon belül is.

Akarom-e, hogy bennem is égjen Isten jelenlétének lángja?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!