Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Jézus gyakran használt olyan hasonlatokat üzenetének megvilágítására, amelyet hallgatói jól ismertek például a prófétai beszédekből. A mai evangéliumban is egy ilyen képpel találkozunk. Izajás prófétánál szerepel az a hasonlat, hogy a választott nép szőlőskert, amelynek Isten a tulajdonosa, gazdája és művelője. „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves” - mondja Jézus, majd kiegészíti ezt a képet a következővel: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” Szavai kinyilatkoztatásnak számítanak, amelyek megvilágítják kapcsolatát az Atyával és a mi kapcsolatunkat ővele. Jézus a szőlőtő, azaz az élet rajta keresztül árad. Ő tartja életben azokat, akik hozzá tartoznak, miként a szőlőtő is táplálja a szőlővesszőket.

Jézus az igazi szőlőtő, azaz egyedüli közvetítő az emberek számára a mennyei Atya felé. Ő nyilatkoztatja ki számunkra személyében, tanításában és tetteiben az Atyát. Rajta keresztül ismerhetjük meg az Atyát és az ő felénk áradó szeretetét. A hasonlat elején Jézus gyümölcstelenségről, terméketlenségről beszél. Ez a választott nép hitetlenségét, elutasítását jelenti. Isten évszázadokon keresztül eljuttatta küldöttei, prófétái által üzenetét az ő népéhez, de ezt nem szívlelték meg. A végső időkben eljövő Messiást, Jézust a korábbi idők prófétáihoz hasonlóan elutasították és megölték. E terméketlenséggel áll szemben a hasonlat végén megjelenő „bő termés”, amelyet azok hoznak, akik hittel elfogadják Jézust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Jézus! Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. Látjuk, hogy sokan félrefordítják fejüket és továbbmennek anélkül, hogy enyhítenék a szenvedők baját. Segíts minket, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nem tudunk segíteni vagy a mi segítségünk keveset ér! Adj nekünk erőt, hogy megtegyük azt a keveset, amire lehetőségünk van! Te azt kéred tőlünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, legyünk irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Hisszük, hogy minden jócselekedetet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk.

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.” Jn 14,27-31a

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletben Jézus újabb ígéreteket ad apostolainak, s ezzel felkészíti őket arra az időre, amikor ő már nem lesz személyesen a földön. Az apostolok számára, az Úr mennybemenetelekor válik világossá, hogy a mennyből a földre eljövő Üdvözítőnek földi küldetése befejezése után vissza kell térnie a mennybe, de műve ezután is folytatódni fog. Az Úr már a mennybemenetel előtt, az utolsó vacsorán nyíltan beszélt arról, hogy vissza fog térni az ő Atyjához. Távozása előtt gondoskodott róla, hogy igéjével és szentségeivel továbbra is velünk maradjon az idők végezetéig. Szentségi jelenlétének legcsodálatosabb módja az Oltáriszentség.

A mai részlet azzal zárul, hogy Jézus szeretetből engedelmeskedik az Atyának és teljesíti a tőle kapott küldetést. Megtestesülése, világrajövetele az Atya akaratának megfelelően történt. Isten országának hirdetése során mindig azt tanította, amit az Atyától hallott és az Atya bízott rá. Csodái, csodás gyógyításai előtt mindig az Atyához fohászkodott, hogy e tetteiben is az Atya szeretete és irgalma nyilvánuljon meg. A mennyei Atyának engedelmeskedett akkor is, amikor vállalta a szenvedést és megváltásunkért feláldozta magát a kereszten. Ennek a végsőkig elmenő engedelmességnek lett a jutalma, hogy az Atya feltámasztotta őt a halálból. Jó volna, ha az Úr példájából tanulva mi is minden helyzetben azt tennénk, amit Isten kíván tőlünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Jn 14,21-26

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédét olvassuk tovább a mai evangéliumban, amelynek végén a Szentlélek eljövetelének ígéretéről hallunk: „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Az Úr ígérete Pünkösd napján teljesedett be. Az apostolokra egykor kiáradt harmadik isteni személy, a Szentlélek, azóta is jelen van, működik az Egyházban. A Lélek működésének hatásait az apostolokhoz hasonlóan mi is megtapasztalhatjuk, azaz ő segít minket abban, hogy a krisztusi tanítás teljességét és mélységét megértsük. Azt is megmutatja számunkra, hogy a meghallott és megértett üzenetet, miként tudjuk életünkben megvalósítani. Krisztus ugyanis nem azt kéri tőlünk, hogy ne csupán ismerjük tanítását, hanem éljünk annak megfelelően. Ez pedig azt fejezi ki, hogy szeretjük Istent. Ezért mondja Jézus: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.”

A Szentlélek jelenléte az Egyházban és kiáradása a keresztény hívekre nem elegendő önmagában az üdvösséghez. Nem mondhatjuk azt, hogy aki meg van keresztelve és részesült a bérmálás szentségében, azaz elnyerte a Szentlélek ajándékát, az feltétlenül üdvözülni fog, hanem együtt kell működnünk életünk során a Lélekkel. Isten akarata szerint a megváltás művében mindannyiunk számára a Szentlélek az üdvösség forrása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!

Abban az időben: Amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,31-33a.34-35

Elmélkedés

Szeressétek egymást!

A Krisztus által kinyilatkoztatott tanítást János evangélista és természetesen a másik három evangélista is már a Szentlélek megvilágosító kegyelmének fényében értelmezte, illetve amikor megírják műveiket, abban már tükröződik az apostoli igehirdetés során letisztult üzenet.

A mai evangéliumban ezt mondja Jézus: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!” Elképzelhetetlen, hogy az Úr mennybemenetele után János ne idézte volna fel magában és ne ismételgette volna minden nap ezt az új törvényt, a szeretet parancsát. E parancsot, amely mintegy végrendeletként hangzott el az utolsó vacsorán Jézus szenvedése és halála előtt. „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Elképzelhetetlen, hogy amikor János az összegyűlt Krisztus-követőknek beszélt, akkor ne idézte volna fel minden egyes alkalommal számukra ezt az üzenetet. Bizonyára újra és újra lelkükre kötötte, hogy olyan szeretettel kell egymás felé fordulniuk, amilyen szeretettel az Úr fordult mindenkihez. „Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Elképzelhetetlen, hogy János apostol és evangélista ne gondolt volna nap mint nap arra és ne beszélt volna a krisztusi tanítást megismerni szándékozóknak arról, hogy a világ felé tett keresztény tanúságtétel csak akkor lehet hiteles, ha azt olyanok teszik, akik szeretetben, szeretetközösségben élnek egymással.

Tanítványai számára így írja le Jézus a szeretet módját: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” E helyen nem csak arra kell gondolnunk, hogy az Úr hogyan szerette tanítványait és azokat, akik hozzá közel álltak. Ő a bűnösökre is szeretettel tekintett, mégpedig a bűnöst jóvá tevő szeretettel, a bűnös emberben a jó iránti vágyat felfedező szeretettel. Gondoljunk csak arra, hogy a mindenki által megvetett vámost, Mátét meghívja Jézus. Meglát benne valamit, amit senki más. De hasonló eset történik a másik vámossal, Zakeussal is. Ő az, aki felmászott a fügefára, mert látni akarta Jézust. Cselekedetét mindenki észrevette, ki is gúnyolták miatta. Kinevették és ujjal mutogattak rá, mert alacsony növésű volt és gyerekes módon fára mászott. Jézus is látta őt, de ő volt az egyetlen, aki meglátta ebben az emberben azt, aki kész megváltoztatni az életét, kész arra, hogy az emberek becsapása helyett a jótékonyságot válassza. És egy harmadik példa: amikor a házasságtörő nőt Jézus elé vitték a farizeusok és az írástudók, akkor mindenki a bűnöst látta benne, aki halált érdemel, akit meg kell kövezni. Egyedül Jézus látta meg benne azt, aki képes megváltoztatni az életét, felhagyni bűnös életével. Lám, így tekint Jézus mindenkire. Szeretettel nézi a bűnösöket, mert tőlük is jót vár.

E példák azt mutatják, hogy aki belekerül Jézus szeretetének vonzáskörébe, abban növekedésnek indul a jóság és az életszentség. Nem a bűnös múlt számít már, hanem az új kegyelmi állapot. De nem csak Jézus tud így nézni, hanem mi is, éppen ezt kéri tőlünk az Úr. Ő soha nem mondott olyat, hogy valaki ne volna méltó az ő szeretetére. Mi hányszor gondolunk ilyet és mentjük fel magunkat a szeretet kötelessége alól ezen a címen! Vegyük komolyan Jézus kérését! Tanuljuk meg tőle a helyes szeretetet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szeretetedet. Taníts minket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mai evangélium Jézus bátorító és útmutató kijelentésével kezdődik: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Jézus az út mindenki számára, amelyen eljuthat Isten szeretetébe, közösségébe. Az „ismeret”, amiről Jézus beszél nem megtanulható tudást vagy annak elsajátítását jelenti, hanem olyan tapasztalatot, amely túlmutat az evilági valóságon, a földi törvényszerűségeken, és ajtót nyit a természetfeletti valóságra, amelyet a hit szemével, a hit által ismerünk meg. Fülöp apostol bizonyosságot kér Jézustól, mégpedig olyan bizonyítékot, ami már a földi életben kétségbevonhatatlanul igazolná az ember számára Isten létezését és szeretetét. „Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk” – hangzik Fülöp kérése, amire Jézus megerősíti imént mondott szavait, miszerint az ő személyében megismerhető az Atya.

Keresztény hitünk lényegéhez, Isten utáni vágyakozásunk, Isten-keresésünk lényegéhez értünk itt. Istennel, akiben nem csak a világ teremtőjét ismerhetjük fel, hanem életünk ajándékozóját és Urát is, az ő Fia, Jézus Krisztus által találkozhatunk. Jézus arcára tekintve megláthatjuk Isten arcát. Jézus tekintetén keresztül az irgalmas Isten néz ránk. Jézus önfeláldozó szívén keresztül Isten szeret minket. Jézus szava által Isten közli velünk az üdvösségre vezető igazságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

Szent János evangélista részletesen, hosszan ismerteti Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédét. A leírásból érezhetjük, hogy csak olyan személy képes erre, aki személyesen is ott lehetett és hallhatta az Úr szavait, illetve a későbbiekben sokszor átgondolta és elmondhatta másoknak az egykor elhangzottakat. Az evangélista Jézus működésének a bemutatásakor is mindig törekedett arra, hogy az egyes események, cselekedetek és csodák mélyebb lelki tartalmára rávilágítson, s ez a szándék a búcsúbeszéd leírásakor is nyilvánvaló.

E mélyebb lelki tartalom kifejtése mögött két dolgot érdemes észrevennünk. Először is azt, hogy a jézusi beszédek írásba foglalása már az Úr megváltó halála és feltámadása, továbbá a Szentlélek eljövetele után történt. János már a feltámadás fényében idézi fel magában a beszédet és a Szentlélek is megnyitotta értelmét a megváltás titkának megértésére. Az igazság megértésének, felismerésének titokzatos működését látjuk itt: Jézus az ő személyében és szavaiban kinyilatkoztatja a mennyei Atyát, amely kinyilatkoztatást a Szentlélek világít meg az ember számára.

A második lényeges körülmény, hogy a Krisztus-esemény és a krisztusi tanítás megértésének első lépcsőfoka az apostoli igehirdetésben már megtörtént. János is és a többi apostol is éveken keresztül hirdették mindazt, amit Mesterük mellett átéltek és hallottak, s ez idő alatt kikristályosodott, letisztult az üzenet. Ez a tiszta tanítás jut el hozzánk az Egyház igehirdető szolgálata által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az esztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” Jn 13,16-20

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet az utolsó vacsora sajátos eseményére, a lábmosásra való utalással kezdődik. Étkezés közben Jézus megmossa tanítványai lábát. Jézus korában kialakult forgatókönyve volt a húsvéti vacsorának, amelyek az Úr utolsó vacsoráján is nyomon követhetőek. A vacsora része volt a résztvevők szertartásos kézmosása. De nem a lábmosás! A vacsorát vezető családfő nem mosta meg a többiek lábát. Jézus tehát eltér a megszokott rendtől, és éppen ez adja cselekedetének a hangsúlyt. Megmossa apostolai lábát. Teszi ezt egyrészt azért, hogy bebizonyítsa számukra, hogy valóban szolgálni jött, és nem tarja alantasnak az olyan szolgálatot, amit a vendégek megérkezésekor a rabszolgák szoktak végezni. Másrészt cselekedetével példát adott apostolainak: ők is alázattal szolgálják embertársaikat.

Mindezek fényében már érthető az Úr tanítása, aki ezt mondja: „Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél.” Jézus az úr és mi a szolgák, az ő szolgái. Nem képzelhetjük magunkat nagyobbnak nála, mert ez bűn volna, a teremtmény lázadása a Teremtő ellen. Továbbá Jézus a küldő, mi pedig a küldöttek, akik tanúságot teszünk róla. Ahogyan ő azt hirdeti, amit a mennyei Atya bízott rá, ugyanúgy nekünk is azt kell hirdetnünk, amit Krisztus bíz ránk. Ne önállósítsuk tehát magunkat, hanem mindig az ő nevében végezzük szolgálatunkat és tanúságtételünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.