Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.” Mt 12,38-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban olyan jelet kérnek Jézustól az írástudók és farizeusok, amellyel azt igazolja, hogy ő a Messiás. Gondolkodásuk nem áll tőlünk sem messze, hiszen sokszor mi is jeleket kérünk Istentől. Olykor olyan jelet, amely megnyugtat minket, hogy Isten figyel ránk és teljesíteni fogja kérésünket. Máskor olyan jelet, amely irányt mutat nekünk egy döntéshelyzetben és megkönnyíti választásunkat. Ismét máskor olyan jelet szeretnénk, ami megerősíti botladozó hitünket vagy megmutatja számunkra, hogy mi vár ránk a jövőben.

Jézus viszont nem akar nekünk más jelet mutatni, mint az ő kereszthalálának és feltámadásának a jelét. Miért esik hát nehezünkre felvenni életünk keresztjét, amikor az Úr keresztje a jel és az ő kereszthordozása a példa számunkra? Miért esik nehezünkre a neki való engedelmesség, amikor az ő végsőkig, a halál vállalásáig elmenő szeretete számunkra a jel? Miért esik nehezünkre hinni abban, hogy a szenvedések és az élet nehézségeinek vállalása érdemszerző lehet számunkra, amikor az Úr szenvedése minden ember megváltását érdemelte ki? Miért esik nehezünkre hinni a feltámadásban és az örök életben, amikor az Úr feltámadása a jel számunkra, hogy az élet győz a halál felett?

Ne újabb jelet kérjünk tehát Istentől, hanem erőt ahhoz, hogy mi magunk is jellé váljunk a világban, Isten szeretetének jelévé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

Mária és Márta lelkülete

Szent Lukács ugyan nem nevezi meg a falut, ahol az evangéliumi jelenet játszódik, de János evangélista művéből ismert számunkra, hogy a Jeruzsálemhez közeli Betániában élt Lázár és két nővére, Mária és Márta (vö. Jn 11,1). Jeruzsálemi zarándoklatai alkalmával hozzájuk tér be Jézus, az ő otthonuk szolgálhatott szálláshelyül számára. Az Úr szenvedéstörténetének kezdetén is szerepel a település. Betániában, vélhetően Lázár házában rendeznek ünnepi étkezést Jézus számára, Márta ekkor is felszolgál, Mária pedig drága olajjal keni meg Jézus lábát (vö. Jn 12,2-8). Ettől a lakomától különbözik az az eset, amiről a mai vasárnap evangéliumában olvasunk, térjünk is vissza ehhez.

Jézus megérkezik Betániába, Lázár, Mária és Márta otthonába. Márta azonnal végzi a vendéglátó, a háziasszony teendőit, gondoskodik a vendégekről. miközben Mária odaül Jézus mellé és hallgatja tanítását. A konfliktus forrása Mária viselkedése, aki nem segít Mártának. Márta méltatlankodik emiatt, de nem nővéréhez fordul, hogy segítsen neki, hanem közvetlenül Jézushoz. Tőle várja, hogy helyeselje saját és helytelenítse nővére, Mária viselkedését. Jézus viszont nem teljesíti ezt az elvárását. Nem becsüli le Márta szorgalmas munkáját, nem tartja azt értéktelennek, de úgy látja, hogy ebben a helyzetben még sincs igaza Mártának, ezért nem feddi meg Máriát magatartása miatt, nem tekinti bűnös mulasztásnak azt, hogy nem a házi teendőkkel foglalkozik, hanem szívesebben hallgatja az ő tanítását. Jézus dicsérete, amit Mártához intéz, így hangzik: „Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

A keresztény hagyományban és az évszázadok igehirdetésében Mária a szemlélődés, az imádkozás példaképeként, Márta pedig a tevékeny munka, a cselekvő szolgálat példaképeként, jelenik meg, de nem abban a formában, hogy egyeseknek Mária, másoknak pedig Márta példáját kell követniük, hanem abban az értelemben, hogy életünkben mindkettőnek jelen kell lennie. Időt kell szánnunk az imádkozásra, amely lelki erőt biztosít a munkához, és időt kell szánnunk a munkára, s meg kell találnunk a kettő egyensúlyát.

Mindannyian tudjuk, hogy a lelki fejlődés útján elengedhetetlen, hogy az Úrral legyünk együtt, hallgassuk szavát és elmélkedjünk azon. Nehéz arra receptet mondani, hogy ki-ki mennyit imádkozzon naponta, hiszen ez függ az ember élethelyzetétől, családi körülményeitől, munkabeosztásától és egyéni lelki igényeitől is. És nem is biztos, hogy patikamérlegen kell számolgatni, hogy mennyi időt érdemes naponta imádsággal tölteni, hiszen az imádkozásban nem a mennyiség a fontos. Vannak, akik fél órát, egy teljes órát vagy akár többet is imádkoznak naponta, mások csak rövid fohászokra állnak meg napi teendőik közepette. Azt viszont kimondhatjuk, hogy minden nap kell időt szakítani az imára, akármennyi munkánk és kötelességünk is van! Akinek egyetlen perce sincs arra, hogy imádkozzon, az biztosan a legrosszabbat választotta, és ne legyen büszke arra, hogy még Mártánál is többet dolgozik.

Az imádkozás, az elmélkedés, az evangéliumok olvasása viszont senki számára nem lehet hivatkozási alap kötelességeinek elmulasztásához. A munkának helye van az életünkben, helye van mindennapjainkban. Ha úgy érezzük, hogy elfáradtunk a munkában, akkor üljünk Mária mellé egy kis időre, imádkozzunk, hallgassuk Jézust, s ha kipihentük eközben magunkat, akkor folytassuk teendőinket.

Mária és Márta lelkületére egyaránt szükségünk van: imádkozzunk buzgón és dolgozzunk becsületesen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts tiszta értelemmel és tiszta szívvel imádkozni! Taníts minket szilárd figyelemmel, lángoló szívvel, remegő buzgósággal, mély alázattal és kitartó türelemmel imádkozni! Taníts minket úgy imádkozni, hogy élő legyen a hitünk! Taníts minket, hogy ne csak a szükség, a szenvedés, a nehézség idején forduljunk hozzád, hanem szüntelenül imádkozzunk és imánk az irántad való szeretet kifejezése legyen! Taníts minket, Urunk, hogy mindig a te nevedben forduljunk mennyei Atyánkhoz! Tárd fel számunkra az imádság által az üdvösség titkát!

A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitatkozik, és nem kiabál; szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.” Mt 12,14-21

Elmélkedés

A tanítványok szombati kalászszedését Máté evangéliumában egy béna kezű ember meggyógyítása követi (vö. Mt 12,9-14), de ezt a részt idén nem olvassuk a hétköznapok során. Mivel a gyógyítás szombaton történt és Jézusnak ezt a cselekedetét is munkának minősítették a farizeusok, ezért elhatározzák a vesztét. Ő azonban látja szándékukat, s jobbnak látja, ha inkább félrevonul. Ekkor újabb betegeket visznek Jézushoz, akiket meggyógyít, majd pedig Izajás prófétától idéz egy olyan részletet, amely megvilágítja küldetését. Jézus szolgaként, megváltásunk szolgájaként jött a világba. Nem uralkodni szeretne, hanem alázattal rendelkezésére állni mindazoknak, akik gyógyulást kérnek vagy irgalmasságot remélnek tőle.

Az Úr alázatában és szolgálatkészségében a magunk hivatását is felismerhetjük. Meg kell tanulnunk azt, hogy önzetlenül, a viszonzás elvárása nélkül adjunk másoknak, segítsük őket. Meg kell tanulnunk, hogy önmagunk szűk és önző világából kilépve észrevegyük mások szükségleteit és törődjünk mások gondjaival. Meg kell tanulnunk azt, hogy ne mindent másoktól várjunk és elvárjunk, hanem az adakozás lelkületével segítsük a szegényeket. Meg kell tanulnunk azt, hogy csak akkor vagyunk képesek másokat szeretni és velük az irgalmasságot gyakorolni, ha az Úr Jézus példáját követve mi magunk is szolgákká válunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én legyek az első!

Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.” Mt 12,1-8

Elmélkedés

A farizeusokat jól ismerjük az evangéliumokból. Ők azok, akik mindig valamilyen hibát keresnek Jézus szavaiban vagy cselekedeteiben, olykor pedig tanítványai magatartásában vélnek felfedezni valamilyen törvényszegést. A mai evangéliumban is egy ilyen esetről olvashatunk. A farizeusok megítélése szerint munkának minősül az, hogy útközben búzakalászokat tépnek le és a magokat megeszik, és mivel ez munka, ezért szombaton, a nyugalom napján tilos ilyet tenni, tehát Jézus tanítványai nem tartják meg a törvényt.

Jézus válasza rávilágít a farizeusok téves gondolkodására. A kezdeti időben a szombati pihenőnapnak emberiességi oka volt. Az ember ne dolgozza halálra magát, hanem legalább minden hetedik napon pihenjen. És senki ne dolgoztasson másokat halálra, ezért a szombati pihenés a rabszolgákra is vonatkozott. A későbbi időkben a szombati pihenés vallási jellege kapott nagyobb hangsúlyt, azaz azért kell az embernek pihennie szombaton, mert így utánozza a teremtő Istent, aki munkája után a hetedik napon megpihent. Ezért ez a nap Isten számára fenntartott szent nap, amikor a közösség minden tagja részt vesz az istentiszteleten és tartózkodik a munkavégzéstől. A farizeusok figyelme inkább a tiltásokra irányult, mi az, amit nem szabad tenni szombaton, és a vallásos jelleg, azaz a szombat megszentelése, például az irgalmasság gyakorlásával, háttérbe szorult.

Törekedjünk megszentelni a heti pihenőnapot, a vasárnapot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. Mt 11,28-30

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus az égre tekintett és a mennyei Atyához intézte magasztaló, dicsőítő imáját azért, hogy Isten országának titkait felismerhetik a „kicsinyek”, felismerheti minden ember. A mai rövid részben ismét az előtte állókhoz fordul: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!” Mennyi gyengédség, szelídség és együttérzés van e szavakban! Nyilvánvalóan Jézus nem csak a jelenlévőket hívja, hanem mindazokra gondol, akik a későbbi időkben élnek. Ha elismerem fáradtságomat, erőtlenségemet, gyengeségemet, akkor az Úr szava nekem is szól. Ha az élet küzdelmeiben és próbatételeiben egyedül érzem magam, akkor az Úr hívása nekem szól.

Jézus arra hív, hogy tanuljunk tőle, mégpedig nem elméleti tudást, hanem életmódot. Éljünk úgy, ahogyan ő élt! Engedelmeskedjünk az Atyának, ahogyan ő is mindvégig szem előtt tartotta ezt küldetése teljesítése során. Istent úgy ismerhetjük meg, és akkor találjuk meg benne lelkünk nyugalmát, ha Krisztushoz válunk hasonlóvá. Ne gondoljuk magunkat bölcsnek és nagynak, akik Isten nélkül is elboldogulunk! Legyen számunkra példa az Úr szelídsége, alázata, szolgálatkészsége, együttérzése, szeretete, türelme és engedelmessége. Ezek a Krisztustól tanult erények és tulajdonságok vezessenek minket a lelki békesség útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Mt 11,25-27

Elmélkedés

Tanításának befejezéseként Jézus imádkozik és a mennyei Atyát dicsőíti e szavakkal: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!” Szavait már nem a néphez intézi, hanem kifejezetten az Atyához. Minden bizonnyal nem félrevonulva, egyedül imádkozik, hanem hallották imáját a jelenlévő „kicsinyek.” Azok, akik felismerik emberi kicsinységüket Isten nagysága közelében. Azok, akik felismerik bűnösségüket Isten szentsége mellett. Azok, akik felismerik gyengeségüket Isten végtelen hatalma mellett.

Kicsinyek mindazok, akik nem a maguk erejéből szeretnék megváltoztatni életüket, hanem Isten kegyelmétől várják a lelki újjászületést. Kicsinyek mindazok, akik nem zárják be szívüket az üdvösség tanítása előtt, hanem készek arra, hogy ezen igazság szerint éljenek. Kicsinyek mindazok, akik elismerik, hogy minden jó Istentől származik, ő nyilatkoztatja ki szeretetét és ő mutatja meg irgalmasságát nekünk. Kicsinyek mindazok, akik nem földi kincseket gyűjtögetnek és birtokolnak, hanem lélekben akarnak gazdagodni. A kicsinyek bátran elindulnak a hit útján, a szeretet útján, amelyen Isten a vezetőjük. A kicsinyek nem aggódnak a jövő miatt, hanem a gondviselő Istenre bízzák magukat és életüket. A kicsinyek Istent választják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum. Mt 11,20-24

Elmélkedés

Jézus meglehetősen kemény hangú figyelmeztetést intéz egyes városok lakóihoz a mai evangéliumban. Feddésének oka, hogy tanítása és csodái ellenére sem tartottak bűnbánatot. Ki kell mondanunk, hogy Jézus szavaiban csalódottság van. Hiába szól mindenkihez a szeretet hangján és hiába fejezi ki mindenki felé irgalmas szeretetét, nem mindenki fogadja el azt. Az elutasítás és Isten szeretetének az elvetése egyes emberek részéről érthetetlen a keresztény ember számára. Miért zárják be szívüket Isten szeretete előtt? Miért zárják be értelmüket Isten igazsága előtt? Olyan titok ez számunkra, amelyre talán csak az ember szabad akarata a válasz. Isten nem kényszeríti rá önmagát senkire. És nem kényszerít senkit arra, hogy megbánja bűneit. Mindez az ember szabad döntésének és választásának lehet csupán a gyümölcse. Isten felé megnyilvánuló szeretetünk és bűnbánatunk éppen attól értékes, hogy személyes döntésünk eredménye. És természetesen nem félelemből, nem a bűneinkért járó büntetéstől való félelemből fakad, hanem Isten iránti őszinte szeretetből.

Felelősségünk azonban nem csak személyes választásunk tekintetében van. Azért is felelősek vagyunk, hogy Krisztus evangéliumát úgy adjuk tovább a következő nemzedékeknek, hogy annak fénye ne elvakítsa őket, hanem megvilágítsa életútjukat, amely így számukra a bűnbánat és a szeretet útja lesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.