Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból. Jn 8,51-59

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban azt olvastuk, hogy Jézus szava igaz, az ő személye Igazság. Aki őt megismeri, az az igazságot ismeri meg, s ezáltal nyeri el a szabadságot. Megemlítettük azt is, hogy Jézus az örök életre vezető igazság. Ezt a gondolatot folytatja, erősíti meg a mai részlet, amelyben Jézus kijelenti: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.”

Milyen távlatokat nyit számunkra Jézus tanítása? Egyrészt eligazítást ad a földi élet idejére. Útmutatás a boldog élethez, az erkölcsös viselkedéshez, az embertársainkkal való szeretetteljes kapcsolathoz. Ugyanakkor túlmutat a földi élet keretein és evilági vágyainkon. E helyen nem hangzik el az Úr részéről, de itt tulajdonképpen a feltámadásról van szó. És ez az, amit a kortársai nem értenek. Nem tudják elképzelni, hogy a halál után az emberi élet bármi módon is folytatódhat. A földi élet végessége, korlátozottsága, az ember halálának biztos ténye megakadályozza őket abban, hogy higgyenek az örök életben. Csupán eddigi tapasztalataikra, emberi ismereteikre támaszkodnak és nem nyitják meg szívüket és értelmüket az előtt az isteni kinyilatkoztatás előtt, hogy van feltámadás, van örök élet.

Ebből az emberi gondolkodásból Jézus feltámadása szakít ki bennünket. Olyan tapasztalat ez az egykori tanítványok és apostolok számára, amely a hit, az örök életbe vetett hit távlatát nyitja meg. Hiszem-e, hogy Istennek hatalma van ahhoz, hogy feltámasszon az örök életre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

Elmélkedés

Az előzményekben már szó volt arról, hogy Jézus mindig az Atya akaratának megfelelően és az ő megbízásából cselekszik. Akkor is a mennyei Atyának engedelmeskedik, amikor a szenvedést vállalja és a kereszten feláldozza magát az emberek megváltása érdekében. Nem kényszerből, hanem szabadon teszi ezt, és itt a szabadságnak egy új szintje tárul fel számunkra.

A mai evangélium témája szintén a szabadság. Jézus azt tanítja, hogy aki hűségesen teljesíti az ő tanítását, az megismeri az igazságot és az igazság szabaddá teszi őt. Jézus szava igazság, örökérvényű igazság, üdvösségre vezető igazság. Annak a Jézusnak a szaváról állítjuk teljes bizonyossággal, hogy igaz, aki maga az Igazság. Ő mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam” (Jn 14,6). Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelében így tanít erről: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk” (Gal 5,1). Ezek szerint az igazi szabadság nem jelentheti azt, hogy az ember elszakítja magát Jézustól. A szabadság azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust megváltónknak és üdvözítőnknek. Elfogadjuk azt, hogy önfeláldozásával ő szabadít meg minket a bűntől és egyedül ő vezethet el az örök életre.

Isten szabadsággal ajándékozott meg, de ez nem mindenkitől való függetlenséget jelent, hanem szabad döntést Isten mellett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus arról tanít, hogy nem ebből a világból való. Nem mondja ki, hogy a mennyei Atyától jött a világba és a tőle kapott küldetést teljesíti, de a hallgatóság lassanként felismeri ezt. Jézus mindenkor az Atyának engedelmeskedik. Önfeláldozása, a szenvedés és a halál vállalása szintén az Atyának való feltétlen engedelmességének a jele.

A hallgatóság megoszlik. Bár mindenki, a vallási vezetők és a nép is ugyanazt a tanítást hallja, mégis más a reakciójuk. A farizeusok és az írástudók „nem értették meg szavait.” Velük szemben azok állnak, akik „e szavak után hittek Jézusban.” Miért van az, hogy egyesek elfogadják Jézus személyét, tanítását és követésére indulnak, mások viszont elutasítják őt, és nem kívánnak a tanítása szerint élni?

Ennek oka könnyen tetten érhető és megnevezhető. A farizeusok evilági módon gondolkodnak. Nem törekszenek az Isten akaratának mélyebb megismerésére, hanem a maguk szándékait szeretnék ráerőltetni Istenre. Az emberi szabadság helytelen értelmezése az, ha valaki Istentől akarja függetleníteni magát és semmibe veszi Isten törvényeit, mert azokban szabadsága korlátozását látja. Aki állandóan saját érdekeinek megvalósítására törekszik, az soha nem fogja megérteni és elfogadni Isten akaratát.

Ahogyan Jézus mindig azt tette, amiben az Atya tetszését találta, ugyanúgy mi is igyekezzünk cselekedeteinkkel és egész életünkkel Isten tetszésére lenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.” Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.” Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája. Jn 8,12-20

Elmélkedés

A zsidó emberek rendkívül óvatosak voltak Isten megnevezésével, megszólításával kapcsolatban. Jézus korában biztosan senkinek sem jutott az eszébe, hogy Istent Atyának nevezze. A korabeli imádságokban vagy szertartásokban ilyen nem fordult elő. Éppen ezért hallatlan számukra, hogy Jézus azt állítja önmagáról, hogy ő az Isten Fia, Isten pedig az ő Atyja. A zsidók egészen egyszerűen nem értik meg, amikor erről beszél, hanem földi atyjára, földi származására gondolnak.

Az evangéliumi részben Jézus ezt mondja: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Lám, világosan feltárul számunkra Isten megismerésének útja és lehetősége! Ha megismerjük Jézust, ő megismerteti velünk az Atyát, elvezet bennünket hozzá. Jézustól tudjuk, hogy az Atya annyira szeret minket, az ő teremtményeit és gyermekeit, hogy „egyszülött Fiát adta oda értünk” (Jn 4,9). Azt is a mi Urunktól tudjuk, hogy az Atya irgalmas az emberekhez. Minden embernek ez a hivatása: megismerni Istent, vele élni a földön és vele élni az örökkévalóságban, a mennyben. Bensőséges és közeli kapcsolat ez, amelynek alapja az, hogy Jézus bátorítására úgy tekinthetek Istenre, mint az én mennyei Atyámra és így is szólíthatom meg őt, amikor imádkozok.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy a te gyermeked vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés

Meglátni Isten dicsőségét

A mai evangéliumban szereplő Lázárt Jézus barátjának szoktuk nevezni, de János evangélista elbeszéléséből az is kiderül, hogy az ő két testvére, Márta és Mária is ugyanolyan közel álltak az Úr szívéhez. Amikor Jézus hírt kap arról, hogy Lázár beteg, akkor kissé elgondolkodik, majd prófétai módon beszél arról, hogy Lázár betegsége Isten Fiának megdicsőülésére fog szolgálni. A körülötte lévő tanítványok aligha értették, hogy mire gondol Mesterük, mi is csak a végkifejlet ismeretében értjük. Isten Fia megdicsőülésének gondolata már előkerült a nagyböjt folyamán. Jézus színeváltozására gondoljunk, amikor az isteni dicsőség fényében látja őt a három kiválasztott apostol és hallják az égből a mennyei Atya tanúskodását: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5). A mostani esetben más jellegű az Úr megdicsőülése. Az a tény fog számára dicsőséget szerezni és az fogja az emberekben felébreszteni a hitet, hogy feltámasztja Lázárt a halálból. Cselekedetében, csodájában az ő isteni hatalma mutatkozik meg.

Jézus néhány nap késlekedéssel indul útnak. Szándéka, célja világos, fel akarja támasztani Lázárt. Haláláról csak ő tud, a jelenlévők továbbra is azt gondolják, hogy Lázár „csak” beteg, s abban bíznak, hogy majd meggyógyul. Ha a történet rövid változatát olvassuk, akkor nem derülnek ki ezek a részletek, ezért érdemes a teljes történetet végigolvasnunk János evangéliumának 11. fejezetében (vö. Jn 11,1-45).

Amikor Jézus megérkezik Betániába, akkor Lázár már négy napja halott. Ebben a faluban jól ismerték Jézust és azt is tudták róla, hogy a három testvér házában szokott megszállni jeruzsálemi tartózkodása idején. Amikor megpillantják a falu határában, rögtön megviszik a hírt a két nővérnek, Márta indul elé, Mária azonban otthon marad. Jézus és Márta beszélgetése a feltámadásról szól. Látszólag ugyanarról beszélnek mindketten, de hamar kiderül, hogy egészen másra gondolnak a feltámadással kapcsolatban. Márta azt gondolja, hogy majd az idők végén, a halottak feltámadásának napján új életre fog kelni Lázár. Jézus azonban tudja, hogy hamarosan, szinte perceken belül meg fog ez történni. Márta szavaiból egy kis szemrehányás sugárzik, aztán rögtön kifejezi bizalmát. Nehezményezi, hogy Jézus nem jött korábban, mert akkor meggyógyíthatta volna Lázárt, aztán kifejezi hitét, hogy Isten mindenkor teljesíti Jézus kérését. Ahogyan korábban a tanítványok nem értették Jézus kijelentését, most Márta sem érti egészen az Úr szavait. Ugyanakkor szívét egyre inkább eltölti a remény, hogy ha más emberek tehetetlenül állnak is a halál tényével szemben, Jézusnak mindenhez van hatalma. Mind a tanítványok, mind pedig Márta értetlenségéből levonhatjuk azt a tanulságot: Jézus szavainak és cselekedeteinek megértése nem könnyű számunkra, mert ő olyan területre visz bennünket, ahol nincsenek bizonyosságok, ez már a hit világa.

Jézus lelkiállapotát így írja le az evangélista: a lelke mélyéig megrendült és megindult, majd pedig könnyekre fakadt. Ekkor kéri, hogy vezessék a sírhoz. Miután elhengerítik a sírt lezáró követ, elhangzik felszólítása: „Lázár, jöjj ki!” És Lázár kijön a sírból. Az első pillanatokban még ő sem érti, hogy mi történt vele, hol van tulajdonképpen és miért állnak körülötte ennyien csodálkozva.

A halál hitünk egyik legnagyobb próbatétele. Ilyenkor mutatkozik meg leginkább, hogy kinek fogy el és kinek marad meg a hite. Ha hiszünk, meglátjuk Isten dicsőségét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te kinyilatkoztattad, hogy aki benned hisz, örökké élni fog. Szavaidat megerősítetted azzal, hogy Lázárt visszaszólítottad az életbe, feltámasztottad őt a halálból. Te felébresztetted az ő testvérében a hitet, és megerősítetted, hogy kimondja, kifejezze a feltámadásba vetett hitét. Urunk, mi is hittel valljuk, hogy te vagy az élet forrása, te vagy az élet Ura, te vagy az Üdvözítő. Nem földi életünket akarod a végtelenségig meghosszabbítani, hanem az örök élettel akarsz minket megajándékozni. Vezess minket a feltámadás által az Atyához, akinek szeretetében örökké élhetünk a mennyben.

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért. Jn 7,40-53

Elmélkedés

Nyilvános működése során Jézus többször megtapasztalja a farizeusok ellenségeskedését. Ez kezdetben viták formájában mutatkozik meg, idővel azonban megérik bennük az elhatározás, hogy elfogják és elítéljék. A mai evangélium arról számol be, hogy szolgákat küldenek Jézus elfogására, de ők nem járnak sikerrel. „Ember így még nem beszélt!” – mondják megbízóiknak visszatérve a szolgák. Úgy tűnik tehát, hogy Jézus tanítása őket is lenyűgözte. Valószínűleg nem hallgatták őt hosszasan, rövid idő után is megérezhették az Úr szavainak meggyőző erejét. Tévedés volna ebből azt a következtetést levonnunk, hogy Jézus csupán a szavak embere, aki szép beszédeivel képes hatni hallgatóira.

Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy Jézus beszédei nagyon hatásosak. Olykor keményen beszél például, amikor a vallási élet megújítását szorgalmazza vagy amikor elítéli a hamis vallásosságot és a képmutatást. Máskor jóságos, szelíd hangon közvetíti az isteni igazságot. Egyesek elfogadják tanítását, mint az örök életre vezető útmutatást, mások viszont elutasítják azt, kemény beszédnek tartják, amely az ember számára érthetetlen vagy megvalósíthatatlan.

Világosan kell látnunk, hogy Jézus szavainak hatékonysága nem a beszéd szépségében rejlik, hanem annak igazságában. Ezt az igazságot kell felismernünk, meghallanunk és megtennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te példát mutattál életeddel és haláloddal. Példát mutattál nekünk az imában és a szenvedésben. Taníts meg mindkettőre! Nem félek attól, hogy megváltozom, mert tudom, hogy közelebb kerülhetek hozzád. Szeretnék az imában elcsendesedni, az Istenre hallgatni, és hagyni, hogy tetszése szerint alakítson engem. Szeretnék bátorságot kérni a szenvedéshez, az elhagyatottsághoz, hogy eljuthassak oda, hogy az élettől már semmit se várjak, hanem mindent Istentől várjak. Jézusom, te buzgó voltál az imában és erős a szenvedésben. Taníts engem erényeidre!

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája. Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

A dolgok természetes rendjét sokszor siettetni akarjuk. Türelmetlenek vagyunk, mindent azonnal szeretnénk megszerezni vagy elérni, nincs időnk sem elvégezni a szükséges feladatokat, sem kivárni az eredményeket. Ha éppen dolgozunk, akkor sem a feladatra koncentrálunk, hanem arra gondolunk, hogy mikor fogunk már végezni. Szeretnénk gyorsan túllenni a dolgokon, hogy megszabaduljunk a fáradozástól.

Korunk türelmetlensége és állandó sietsége Istennel való kapcsolatunkra is rányomja bélyegét. Ha kérünk valamit, azt szeretnénk azonnal megkapni. A türelmes és kitartó imádkozást sokan egyáltalán nem ismerik. Miért is sietne Isten? Mondhatnánk, hogy van ideje bőven, de ezzel éppen az a gond, hogy neki nincs ideje, ő az örökkévaló Isten. Az örökkévalóságot nem lehet múltra, jelenre és jövőre osztani, az örökkévalóságban értelmetlen az idő mérése, értelmetlen a percek, órák, napok, évek, évezredek számolgatása.

Földi életében Jézus is megtapasztalta az időt. Az örökkévalóságból belépett az idő korlátai közé, megtanult például várakozni. Tudta, hogy mikor, minek van az ideje. Készült arra, hogy eljöjjön az ő órája, amikor életét feláldozza a kereszten. Ennek idejét pedig nem tudták siettetni az emberek. A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy nem tudtak ellene tenni semmit, mert „még nem jött el az ő órája.”

Van-e időm nagyböjtben az imára? Tudok-e több időt szentelni a családomnak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!