Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.” Jn 3,31-36

Elmélkedés

Földhözragadt életformánkból akar kiragadni minket a mai evangélium, hogy az égi dolgokra jobban figyelhessünk. Az evangéliumi életmód, a Krisztus-követés nem enged megalkuvást abból a szempontból, hogy életünk minden helyzetében és pillanatában Isten útmutatásait kövessük. Nem alkudozhatunk Istennel arról, hogy mely parancsait fogadjuk el vagy milyen kéréseit teljesítjük. Valahányszor ilyet teszünk, elfordulunk a Teremtőtől, mint legfőbb jótól, és odafordulunk a teremtett dolgokhoz, a földi javakhoz. Valahányszor nekiállunk válogatni, hogy melyik isteni parancsok tetszenek nekünk, elfordulunk a szeretet Istenétől, akinek minden parancsa jó és a lelkünk üdvösségét szolgálja. Isten irántunk való szeretete az ő állandó cselekvését jelenti, amire nekünk engedelmességgel és hűséggel kell válaszolnunk.

Ezt olvassuk a mai részletben: „Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti”. Ez a kijelentés elsősorban Jézusra vonatkozik, aki azért érkezett a mennyből a földre, hogy minden embernek hirdesse Isten üdvözítő örömhírét. Feltámadása után a mi Urunk megparancsolta apostolainak, hogy folytassák az ő szolgálatát, az evangélium hirdetését. Az Egyház minden korban ezt a Krisztustól kapott küldetését teljesíti, amikor a különböző fórumokon és eszközök segítségével az igehirdetés szolgálatát végzi. Enélkül nem jutott volna el hozzánk a krisztusi tanítás, most pedig a mi kötelességünk az üdvösség örömhírének továbbadása. © Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Jézus! Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. Látjuk, hogy sokan félrefordítják fejüket és továbbmennek anélkül, hogy enyhítenék a szenvedők baját. Segíts minket, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nem tudunk segíteni vagy a mi segítségünk keveset ér! Adj nekünk erőt, hogy megtegyük azt a keveset, amire lehetőségünk van! Te azt kéred tőlünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, legyünk irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Hisszük, hogy minden jócselekedetet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk.

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.” Jn 3,16-21

Elmélkedés

A mennyei Atya minden embert üdvözíteni akaró szándékáról, valamint saját küldetéséről és halálának, önfeláldozásának értelméről így tanít Jézus a mai evangéliumban: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A teremtés, a megtestesülés és a megváltás forrása egyaránt Isten szeretete. A megváltás művében Isten mindent az emberért, az ember üdvösségéért tesz. Ezt a szeretetet hirdette Jézus szavaival és erről a végtelen szeretetről tett tanúságot önfeláldozásával. Isten mindig irgalmas szeretettel fordul az emberek felé. A megváltás azt jelenti, hogy a mennyei Atya az ő egyszülött Fiát adta a világnak, aki a kereszten feláldozta életét. Az Atya új életet adott a Fiúnak a feltámadásban. Aki hisz Krisztus feltámadásában és készen áll arra, hogy az Úrhoz hasonlóan felajánlja életét Istennek, az Krisztus ígérete szerint fel fog támadni az örök életre. A feltámadás húsvéti titkát szemlélve megértjük, hogy minden értünk történt. Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg, hogy megváltson minket bűneinktől.

Ha hiszünk a Jézus halálában és feltámadásában megmutatkozó isteni szeretetnek, megnyílik számunkra a hit útja, amely a halálon és a feltámadáson át az örök életre vezet. © Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Jn 3,7-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban folytatódik Jézus és Nikodémus beszélgetése, amelynek témája továbbra is a lelki újjászületés. Jézus tudja, hogy az őt felkereső személy egy írástudó és észreveszi emberi gondolkodásmódját, ezért abba az irányba tereli a beszélgetést, hogy Nikodémus felismerje, hogy ő nem csak ember, hanem Isten is. Érzékeli Nikodémus nyitottságát és keresését. Aki nyitott szívvel keresi az igazságot, biztosan rátalál az Úrra, aki maga az igazság. Aki tudja, hogy kinek érdemes feltenni élete nagy kérdéseit, az választ és útmutatást fog kapni. Nikodémusra és ránk is vonatkozik ez.

A beszélgetés második részében Jézus arról tanít, hogy az Emberfia hozza el az embereknek az örök életet és a benne való hit által lehet eljutni az üdvösségre. Jézus egy példát említ az ószövetségi időkből, azt az esetet, amikor a választott nép úgy menekülhetett meg a mérges kígyók okozta haláltól, hogy feltekintettek a Mózes által fára feltett rézkígyóra. Ez az eset Jézus keresztre feszítésének ószövetségi előképe. Mindazok, akik feltekintenek Krisztus keresztjére, illetve a megfeszített Emberfiára és hiszik, hogy ő a világ Megváltója, megszabadulnak az örök haláltól és elnyerik az örök életet. Engedjük, hogy Isten Lelke számunkra is lelki megújulást hozzon! © Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Jn 3,1-8

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet nem Jézus feltámadása után, hanem még az Úr halála előtt történt. Nikodémus óvatos. Éjszaka keresi fel Jézust, mert nem szeretné, ha társai a zsidó főtanácsban megtudnák, hogy találkozott vele. Nikodémus fél. Fél társai véleményétől, akiknek biztosan nem fog tetszeni, hogy ő az új vallási mozgalom képviselőjével találkozik. Ugyanakkor Nikodémus nagyon bátor, mert félelmei ellenére sem mond le arról, hogy találkozzon Jézussal. Az újjászületésről beszélgetnek. Nikodémus a testi újjászületésre gondol, Jézus pedig a lelkire. Emiatt a beszélgetés elején kissé elbeszélnek egymás mellett, de aztán a gondolkodás új szintjére emeli az érdeklődő farizeust. Az idős írástudó olyan dolgokat hall a nála fiatalabb Jézustól, amiket korábban senki mástól nem hallott. A tapasztalt írástudó olyan gondolatokat hall az újjászületésről, amelyek megnyitják a szívét. A vallási kérdésekben tekintélynek számító Nikodémus alázatosan hallgatja Jézust, nem akarja fitogtatni saját tudását, hanem megnyílik az isteni igazságok felé. Több ez, mint kíváncsi érdeklődés. Ez már az igazság utáni szomjúság.

Sokan óvatosságból vagy félelemből, mások tudatlanságból vagy félreértésből távol tartják magukat Krisztustól. Pedig érdemes volna találkozniuk azzal, aki bárki számára tud újat mondani. Érdemes volna elbeszélgetniük azzal, aki lelki megújulást hoz mindenki számára. © Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. Jn 20,19-31

Elmélkedés

A húsvéti hit

A húsvétvasárnapi evangélium a hajnali eseményeket írta le, a mai pedig azt, ami ugyanazon a napon este történt. Mária Magdolna, Péter és János reggel hiába keresték az Urat, csak az üres sírt láthatták. Este viszont maga az Úr jelenik meg övéinek, megmutatja, hogy új életre támadt.

A húsvéti hithez vezető út mindig hosszú és összetett. Senki nem mondhatja, hogy természetes vagy magától értetődő. Mert a húsvéti hit, a feltámadásba vetett hit Isten ajándéka, és nem mi határozzuk meg, hogy Isten kit és mikor ajándékoz meg ezzel a hittel. A húsvéti hit útjába sokszor akadályok kerülnek, amelyek mégsem leküzdhetetlenek. A formálódó krisztusi közösség nem rohan, hanem csak lassan halad a hit útján. Olyan ütemben, ahogy Isten feltárja az ő titkait és megnyitja a közösség tagjainak lelki szemét és értelmét. A közösség hite Krisztus megjelenésein alapul, és a Feltámadottal való találkozások formálják, erősítik.

Jézus váratlanul jön, még csak be sem kopog a zárt ajtón, egyszerűen csak megjelenik apostolai körében. Elsősorban nem az arcáról ismerhető fel, hanem a sebeiről, amelyeket a kereszten szerzett, s amelyek megdicsőült testén is látszanak. Tamás apostol nem részese az első élménynek, neki nyolc napig várnia kell az új jelenésre. Közben persze ő nem tudja, hogy mikor fog az Úr újra megjelenni és teljesíteni az ő vágyát. Ő még kételkedik, hitetlen. Ezért mondja: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Kételkedése nyolc napig tart. Az Úr újbóli megjelenése eloszlatja kételyeit. Láthatja, megérintheti a sebhelyeket, amelyek számára egyértelmű bizonyítékok. Tamás hitetlensége teljesen érthető. Nem könnyű kitartani, hűségesnek lenni a vesztes, a legyőzött, az emberi gonoszság által keresztre feszített Krisztus mellett. Nem könnyű hinni az ő feltámadásában. Nem könnyű hinni azoknak, akik azt állítják, hogy látták az Urat. Tamás apostol számára is hosszú a húsvéti hithez vezető út és akadályokkal van tele.

És Tamás megadja magát az Úrral való találkozáskor. Látja a jeleket, a sebhelyeket és ez elég számára. Már nem ragaszkodik a maga igazához, hanem félreteszi kételkedő gondolatait. Megadja magát a bizonyítékok láttán és megvallja hitét. Elfogadja igazságként, hogy az Úr él, feltámadt a halálból.

Korunkban sokan ésszerűtlennek tartják a hitet és szembeállítják egymással az emberi értelmet és a hitet. Azt gondolják, hogy a dolgok értelme pusztán emberi értelemmel is mindig felismerhető és nincs szükség a hitre. E téves gondolkodás hátterében többek között az áll, hogy az emberi gondolkodás és megismerés célja, hogy az ember felfedezze a dolgok értelmét, pedig valójában minden megismerésünkkel az igazságot keressük. Értelmünk és hitünk egyaránt a legfőbb igazságnak, Istennek a megismerésére törekszik. A tudás utáni vágyunk semmit nem ér az igazság megismerésének vágya nélkül. Kutatásaink és kereséseink semmit nem érnek, ha nem állunk meg a felfedezés pillanatában. Emberi erőfeszítéseink és tevékenységeink mit sem érnek, ha nem a szeretet irányítja őket. Emberi gondolkodásunk semmit nem ér az Istentől kapott bölcsesség nélkül.

Boldogok vagyunk, ha megkaptuk a húsvéti hit ajándékát! © Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus, te megengedted Tamásnak, a kételkedő apostolnak, hogy a kereszten szerzett sebeidet megérintse. Engedd, hogy sebeidet megérintve bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból. Azzal a szándékkal érintjük meg oldalsebedet, hogy meggyógyíthasd hitetlenségünket, eloszlasd kételyeinket és megerősítsd feltámadásodba vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Úgy szemléljük sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Mk 16,9-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban Szent Márktól egy rövid összefoglaló felsorolást olvasunk arról, hogy feltámadását követően kiknek jelent meg Jézus, de ez nem teljes, hanem a többi evangéliumokban olvasottakkal kiegészítendő.

A mai részlet alapján érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mennyire erős a mi hitünk, illetve hogyan befolyásolják, erősítik vagy gyengítik hitünket a külső körülmények és tapasztalataink. Úgy érezzük, hogy szeretjük Jézust, legjobb barátunknak, életünk vezetőjének tartjuk őt, de kijelenthetjük-e teljes bizonyossággal, hogy egyszer sem tagadtuk meg őt? És kijelenthetjük-e, hogy semmi nem történhet velünk az életben, ami megingathatná hitünket? Ne hamarkodjuk el a választ és ne legyünk túlzottan magabiztosak! Ne lepődjünk meg a tanítványok viselkedésén, akik Mária Magdolna tanúságtételére nem hisznek! Személyesen ismerték Jézust, évekig vele voltak, látták rendkívüli cselekedeteit és csodáit. Most mégsem hisznek, nem elég számukra egy ember vallomása. Aztán jön két tanítvány, akik minden bizonnyal az emmauszi tanítványok (vö. Lk 24,13-35), de kettejük tanúságtétele sem elég nekik. De a feltámadt Krisztussal való találkozások már elindítják őket a hit útján.

Nekünk is többször kell hallanunk az Úr feltámadásáról szóló örömhírt! Bennünket is lassan tölt el világossággal a hit fénye. Bennünk is folyamatosan erősödik annak felismerése, hogy az Úr feltámadásának hirdetőivé kell válnunk. © Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak. Jn 21,1-14

Elmélkedés

Az evangéliumi történet szerint Péter apostol úgy dönt, hogy halászni megy, társai pedig elkísérik őt, helyesnek tartják döntését. Péter cselekedetében nem egy unaloműző cselekedetet vagy egy hasznos munkavégzést kell csupán látnunk, hanem annak jelképét, hogy vissza akar térni oda, ahonnan három évvel korábban elhívta az Úr. Ott akarja folytatni, ahol abbahagyta, amikor Jézus tanítványa lett. Halászni indul, mert ehhez értett, s a Mesterrel töltött évek során sem felejtette el mesterségét. Újra csónakba száll és hálót vet a vízbe, miként korábban is tette. Péter úgy érzi, hogy a Mester halálával véget ért tanítványi élete, ezért jobb lesz visszatérnie megszokott életviteléhez, amivel felhagyott egy időre az Úr kedvéért. Péter nem érti még és persze a többiek sem, akik vele tartanak, hogy nem lehet visszamenni az időben és nem lehet visszafelé haladni azon az úton, amelyen Jézus elindította őket.

Hamar kiderül azonban, hogy ez egy rossz gondolat. Ezt jelzi a tény, hogy „azon az éjszakán nem fogtak semmit.” A sikertelen próbálkozás, az emberi kudarc, az eredménytelen munka után jelenik meg a feltámadt Jézus, aki jelet mutat. Olyan jelet, amiből Péter örökre megtanulhatja, hogy Mestere nélkül minden emberi igyekezete kudarcba fullad, de ha engedelmeskedik az Úrnak, akkor eredményes lesz a munkája. De már nem a halászat régi munkája, hanem az emberhalászat új feladata. © Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.