Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Lk 11,1-4

Elmélkedés

Az evangéliumban szereplő tanítvánnyal együtt ma mi is Jézushoz fordulunk: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” Jézus pedig megtanít minket a legszebb és legtökéletesebb imádságra, a Miatyánkra, amelyben nagy bizalommal fordulunk a mennyei Atyához, hogy teljesítse kéréseinket. Minden bizonnyal ezt az imát mondjuk a legtöbbször, akár egyénileg, akár közösségileg imádkozunk.

Az imádságnak helye van az életünkben és érdemes rá megfelelő mennyiségű időt szánni. Sokan sajnos azt gondolják, hogy az imádkozás egy mellékes dolog az életben, nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, néhány perc alatt gyorsan elmondanak egy-egy megszokott imát, s ezt elegendőnek tartják. Esetleg akkor imádkoznak többet, ha valami bajba kerülnek, és Istentől várják a segítséget.

Aki komolytalanul imádkozik, annak a kéréseit talán Isten sem veszi olyan komolyan. Az imádságra rá kell szánni az időt! Nem kell naponta órák hosszat imádkozni. Nem kell túlzásba esni! Azonban legyen az imának meghatározott ideje a napirendünkben! Az imádkozással töltött idő nem elfecsérelt idő. Az Istennek ajándékozott idő nem elpazarolt idő. Mindennapi munkánk és teendőink között találjuk meg az időt az ima számára! Soha ne mondjuk, hogy nincs időnk imádkozni! Isten a kevés, összeszedett és komolyan végzett imánkat is értékeli.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

A tétlenség és a lustaság, amely oly sokakat megkísért, súlyos bűn. Sokan szeretik a munka könnyebb végét megfogni, s haszontalan dolgokra pazarolják idejüket, ahelyett hogy szorgalmasan dolgoznának. Mások pedig éppen az ellenkező végletbe esnek, éjjel-nappal megállás nélkül dolgoznak, még be sem fejeztek valamit, máris új munkába kezdenek. Az állandó tevékenykedés szintén a bűn forrása lehet.

Nehéz megtalálni a kettő közti egyensúlyt életünkben, mert könnyen elhajlunk egyik vagy másik irányba. A két evangéliumi szereplő, Márta és Mária a két lelkületet jelenti. Az egyik dolgozik, a másik látszólag tétlen, hiszen csak Jézusra figyel, s nem tesz egyebet. Egyikük a lázas tevékenykedés híve, a másik a csendes szemlélődésé. Néha az egyik, olykor a másik lelkület áll hozzánk közelebb. Egyszer belefeledkezünk a munkába, s mindent magunk akarunk megtenni, máskor pedig tudunk időt szánni Istenre. Lelkünk nyugalmát akkor leljük meg, ha a tevékenység és a szemlélődés helyes arányát megtaláljuk. A szemlélődés és az imádság feltehetően mindig Istenre irányul. De a tevékenységeink, a munkánk is irányulhat őrá, ha azt szolgálatként végezzük Isten és a felebarát felé.

Jézus arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az ő követésének alapja tanításának a hallgatása. Megteszem-e az „egy szükségeset?”

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” Lk 10,25-37

Elmélkedés

Az irgalmas szamaritánus történetével Jézus azt tanítja, hogy senkit se zárjunk ki a felebaráti szeretetből, hanem mindenkivel tegyünk jót. Számos esetben próbálunk kifogásokat keresni, hogy miért nem segítettünk valakinek. Más esetekben az előítéletek vagy saját kicsinyességünk akadályoznak a jó megtételében. Isten viszont nagylelkű. Gazdag az irgalomban. Nem méricskél, nem spórol, nem számítgatja, hogy mit kap cserébe. Mindenkinek felkínálja irgalmát. Ezt a mindenki felé odaforduló, irgalmas szívű Istent kellene utánoznunk nap mint nap, amikor segítségre, könyörületre, irgalomra szoruló emberekkel találkozunk. Ha irgalmasan és segítőkészen megnyitjuk szívünket felebarátaink felé, akkor mi is jobban fogjuk érezni Istenünk irgalmas szeretetét.

Miért fontos az irgalom gyakorlása? Az evangéliumi részlet választ ad erre a kérdésre. Jézus azt követően mondja el az irgalmas szamaritánusról a példabeszédet, hogy valaki az örök életről, az örök életre jutásról kérdezi. „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10,25) – hangzik a kérdés. A válasz pedig röviden összefoglalva így hangzik: légy irgalmas minden emberhez!

A Jézushoz forduló személy elismeri kérdésével, hogy Jézus tud valamit az örök életről. Igen, ő tudja megmutatni számunkra az oda vezető utat. Ha el szeretnék jutni az üdvösségre, nem érdemes máshoz fordulnom, mert az örök élet tanítása nála van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. A veled való kapcsolatunkban újra és újra megtapasztalhatjuk az irgalmat, amelyet emberi kapcsolatainkban is gyakorolnunk kell. A harag, a bosszú, a megtorlás nem lehet jelen embertársainkkal való kapcsolatunkban, mert képmutatás volna részünkről tőled gyógyulást kérni bűneinkre, ha szívünkben harag él felebarátunk iránt. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket megbocsátó lelkületre!

Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz. Nem ezt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is! S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük. Lk 17,5-10

Elmélkedés

A valódi hit

A Biblia egyik legérdekesebb kijelentését olvassuk Szent Lukács evangéliumából: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.” Ezt a mondást Máté evangélista a következőképpen jegyzi le: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, menj innen oda, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek” (Mt 17,20). Kétségtelen, hogy Jézus olykor úgy fogalmazott, hogy kijelentései túlzásnak tűnnek. A tanításnak ez a módszere azt a célt szolgálja, hogy meghökkentse, elgondolkoztassa a hallgatókat. Az is kétségtelen, hogy nem hallottunk még olyat, hogy az egyháztörténelem folyamán egy hívő ember azt mondta volna egy szederfának, hogy verjen gyökeret a tengerben, és szavára ez azonnal megtörtént volna. Olyan sem történt még, hogy valaki egy hegyet odébb helyezett volna csupán hitével, hitének erejével. Még a szentekről sem jegyeztek fel hasonló történetet, pedig az ő élettörténetükben számos csoda szerepel. Miért nem történt meg akkor ilyen soha? Miért nem nőnek szederfák a tengerben és miért nem mozognak körülöttünk a hegyek? Talán még annyi hite sincs senkinek, mint a mustármag? Nem a hit hiányzik az emberekből, hanem egyszerűen a hit nem erre való. A hit valóban csodálatos lelkierőt ad az embernek, de nem fizikai erőt, hogy tonnányi sziklatömbökkel dobálózzunk. Jézus szavai azt tanítják, hogy egy parányi hit hatalmas dolgokra képes az emberben. Tehát nem a hiedelem, nem a babona, nem a tévhit és nem a téveszme, hanem a valódi hit. A hit, amely Isten ajándéka. Éppen ezért az egykori apostolok buzgóságával fordulunk a mai vasárnap mi is Jézushoz: Urunk, növeld bennünk a hitet!

Jogos a törekvés, hogy hitünk igazságait szeretnénk értelmünkkel is mind jobban felfogni és megismerni. Ebből a szempontból a hit egy tanulási, megismerési folyamat, értelmi tevékenység, párbeszéd Istennel, aki egyre jobban feltárja önmagát azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt. Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy emberi értelmünkkel nem vagyunk képesek a végtelen Istent teljes valóságában megismerni. Megismerésünk annak köszönhető, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát számunkra. Ebből a szempontból a hit kegyelem, Isten ajándéka. Továbbá: a hit döntés, az ember szabad döntése. Az önmagát kinyilatkoztató, az önmagát nekünk megmutató Isten ugyanis válaszunkat várja. Isten elmondja szándékát, törvényei által megmutatja a boldogság útját és meghív minket az üdvösségre. Isten megszólít minket a Szentírás üzenete által, megszólít Jézus Krisztus személye által és megszólít a Szentlélek által. Isten megszólítása, hívása vonzást jelent az ember számára, Isten be akar vonni minket életébe, az ő szeretetébe. Felkínálja, hogy éljünk őbenne, éljünk a szeretetében, éljünk közösségben vele. A hit pozitív, azaz elfogadó, a hitetlenség negatív, azaz elutasító válasz az ember részéről.

A hit csodálatos ajándékát minden ember megkapja. Ha többet nem is, de legalább egy mustármagnyit, és ez éppen elegendő. Ez a mondanivalója az Egyháznak az olyan emberek számára, akik átélik a hit válságát. Minden kételkedés, hitetlenség, kicsinyhitűség ellenére, fedezzék fel magukban a mustármagnyi hitet! És ha megtalálták, akkor imádkozzanak bátran és nagy bizalommal Istenhez azért, hogy növelje bennük a hitet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hit kapuján keresztül az Isten országába, a mennyországba, az üdvösségre juthatunk. Segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol feltárulnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt az utat, amely a menny felé vezet. Segíts, hogy megtaláljam az örök élet kapuját és elnyerjem az üdvösséget! Hiszek, Uram, erősítsd bennem a hitet!

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,17-24

Elmélkedés

Az evangélium szerint a tanítványok Jézus nevében számtalan csodát tudtak tenni küldetésük során. Missziós útjukról visszatérve elismerik, hogy nem saját erejüknek vagy különleges képességüknek köszönhető az eredmény, hanem annak, hogy Jézus nevében cselekedtek. Megértették, hogy amikor az Úr elküldte őket, akkor nem azt kérte tőlük, hogy önmagukról beszéljenek, hanem mindarról, amit Mesterüktől tanultak, mellette átéltek.

Keresztényként és Krisztus tanítványaiként nekünk is így kell élnünk, ez a tanúságtétel lényege. Hiszen nem a mi személyünk fontos, hanem Jézusé. Neki kell állandóan növekedni bennünk, hogy az ő nevében hirdessük a szeretet lehetőségét és felemelő erejét a reményvesztett embereknek. Új életmódot tanulunk, Jézus életmódját. Új nevet kapunk, de ne csupán a nevünk legyen krisztusi, hanem egész életünk és minden cselekedetünk!

Érdemes odafigyelnünk az örömre a mai részlet kapcsán. A szakasz azzal kezdődik, hogy a tanítványok „nagy örömmel tértek vissza” (Lk 10,17). Beszámolójukból, szavaikból szintén öröm, lelkesedés sugárzik: olyan dolgokat tettek, amit elképzelni sem tudtak korábban. Később Jézus ezt mondja nekik: „annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

Eltölt-e engem a Krisztushoz tartozás öröme? Örömmel engedelmeskedem-e neki? Öröm tölti-e el szívemet, amikor arra gondolok, hogy Isten gyermeke vagyok?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Lk 10,13-16

Elmélkedés

A korábbi napokban többször volt szó arról, hogy Jézus Isten üzenetét hozta el a világba. Nem elégszik meg azzal, hogy követői, tanítványai hallgassák szavát, hanem azt kéri, hogy valósítsuk meg azt életünkben. A mai evangélium továbbviszi az Úr kérését. Jézus gondoskodni akar arról, hogy tanítása, amelyben minden ember felfedezheti az üdvösségre vezető igazságot, minden kor embere számára megismerhető legyen. Tudja, hogy nem maradhat örökké ebben a világban, vissza fog térni a mennybe, ezért apostolait bízza meg azzal, hogy tanításának hirdetői legyenek. Az apostolok elfogadják ezt a feladatot, s ennek köszönhetően az Egyház az idők végezetéig hirdeti a krisztusi tanítást.

Mind a küldöttek, mind a leendő hallgatók számára lényeges a kijelentés, amit Jézus azoknak mond, akiket megbíz az igehirdetéssel: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” A küldött nem a maga igazát hirdeti, hanem csak azt, amit az Úrtól kapott. Az emberek pedig nem egy ember gondolatait hallják, hallgatják, hanem Krisztus tanítását. E hirdetés és hallgatás révén terjed a hit. Krisztus szavának hallgatása nélkül, az igehirdetők szolgálata nélkül nem terjedhetne a hit, nem növekedhetne Isten országa. Isten minden korban szól az emberekhez, napjainkban is szól hozzánk, hogy igazsága vezesse életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,47-51

Elmélkedés

Az angyalok Isten teremtményei, miként az emberek. Az embernek van teste és lelke, pontosabban az ember test és lélek egysége. Az angyalok szellemi lények, ezért nincs testük, de nekik is van szabad akaratuk. Egykor nekik is megadatott a választás lehetősége. Bukott angyaloknak, gonosz lelkeknek nevezzük azokat, akik szabad akarattal fellázadtak Isten ellen. Jó angyaloknak pedig azokat, akik Isten mellett döntöttek. Az angyalok Isten tökéletes munkatársai, akik Istent szolgálják s engedelmeskednek neki. Ők az Isten szolgálatában élik meg szabadságukat.

A mai napon a három főangyalt ünnepeljük. Szent Mihály főangyal nevének jelentése: „ki olyan, mint az Isten?” Ő a sátán elleni küzdelemben társa az embernek. Gábor (Gábriel) főangyal nevének jelentése: „Isten erősnek bizonyult.” Ő hozza meg a hírt Zakariásnak fia, Keresztelő János születéséről, és valamivel később szintén őt küldi Isten a Názáretben élő Máriához, hogy közölje vele a hírt arról, hogy ő lesz a Megváltó anyja. Rafael főangyal neve ezt jelenti: „Isten gyógyít.” Főként a nehéz helyzetekben számíthatunk segítségére.

Az angyalok színről színre látják Istent és állandóan készen állnak szolgálatára. Ha földi életünk során mi is Istennek szolgálunk, akkor az örök életben megláthatjuk őt és vele élhetünk a tökéletes boldogságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!