Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő. Mk 3,7-12

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi rész azzal fejeződött be, hogy a farizeusok és a Heródes-pártiak arról tanakodtak, hogy „miként okozhatnák Jézus vesztét” (Mk 3,6). Ezt követi a mai részlet, amely szerint Jézus „visszavonult” a Genezáreti-tóhoz. A szóhasználatból arra is következtethetnénk, hogy talán elmenekül azok elől, akik az életére törnek, de ez az értelmezés legfeljebb Máté evangélista írásánál jöhetne szóba. Márknál Jézus soha nem menekül ellenfelei elől, nem hátrál meg akkor sem, amikor veszélyt lát. A szöveget tovább olvasva feltűnik, hogy a hatalmas tömeg érkezésekor Jézus továbbra is a visszahúzódás útját keresi, de természetesen nem menekül az őt kereső emberek elől.

Jézus valódi szándékát könnyen megérthetjük. Ő sosem keresi a feltűnést vagy a látványosságot. Nem keresi az emberek elismerését és nem igényli a személye iránti nagy érdeklődést. Nincs szándékában hírnévre szert tenni. Úgy érzi, hogy munkáját, szolgálatát, küldetésének teljesítését nem segíti az emberek fokozott figyelme, főként akkor nem, ha nem is tanítására kíváncsiak, hanem csupán csodákat várnak tőle. De gyors sikert sem vár. Tanító útja során időnként visszavonul, hogy az Atyára figyeljen, akitől küldetését kapja, és tanítványait oktassa, akik mennybemenetele után folytatják majd az ő küldetését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét. Mk 3,1-6

Elmélkedés

Bizonyára ismerős számunkra az az élethelyzet, amikor végezzük a munkánkat, de tudjuk, hogy valaki figyeli tevékenységünket. Mégpedig nem jószándékkal teszi ezt, hanem hibát akar találni és a legkisebb dolgokba is beleköt. Talán próbálunk tudomást sem venni a felügyeletről, de minden pillanatban a hátunk mögött érezzük a szúrós tekintetet. Kellemetlen, nyugtalanító ez a helyzet.

Jézus sokszor érezhetett hasonlót, erre példa a mai evangéliumi történet. A farizeusok már ismerik Jézus lelkületét. Alkalom szüli a jótevőt – gondolják magukban, bizonyára most sem fogja elmulasztani a lehetőséget, hogy meggyógyítsa a béna kezű embert. Csakhogy éppen szombat van, tehát nem szabad dolgozni, munkát végezni, a gyógyítás pedig az ő felfogásuk szerint munka, tehát vonatkozik rá a szombati tilalom. A béna jelenléte jó alkalom Jézus számára, hogy jót tegyen, irgalmasságot gyakoroljon, és jó alkalom a farizeusok számára, hogy vádaskodjanak, könyörtelenül számon kérjék a törvényi előírásokat. Mennyire ellentétes szándékok! Mennyire különböző törekvések! Jézus pedig nem törődik az ellenfelek rosszindulatával, hanem csodát tesz. És ez nem csak erre az esetre vonatkozik, hanem minden tevékenységére jellemző. Jóindulata, szeretete, irgalmassága a kereszten éri el tetőfokát, amikor feláldozza magát minden ember megváltásáért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

A tíz szűzről szóló példabeszéd, amelyet ma, Szent Margit ünnepén olvasunk az evangéliumban, Szent Máté művében Jézusnak a végső időkre mutató beszédének a része. A végső idők jeleként először hamis próféták fellépéséről, a nemzetek egymás elleni háborúiról, éhínségről, földrengésekről és más természeti csapásokról beszél, majd pedig elmondja a szüzek várakozásáról ezt a példázatot. A hasonlat pontosan felidézi azt a szokást, hogy a házasságkötés napján a vőlegény elment a menyasszony házába, hogy magával hozza őt és bevezesse otthonába.

A keresztény ember számára az Úr érkezése mindig örömteli és nem félelmet keltő esemény. És erre az eseményre fel kell készülnünk, pontosabban úgy kell élnünk, hogy bármikor is történik, lelkileg felkészültek legyünk a találkozásra. Az első keresztény közösség meg volt róla győződve, hogy Jézus érkezése a közeljövőben várható. Az évek és évtizedek múlásával ez a meggyőződés meggyengült és egyeseket könnyelművé tett. Jézus tanítása éppen az éberségre, a felkészültségre hívja fel a figyelmet, hiszen, akit váratlanul ér az ő újbóli eljövetele, az kint marad, azaz a felkészületlen keresztény ember saját üdvösségét kockáztatja.

Isten türelmes, időt ad mindenki számára a felkészülésre, mert az a vágya, hogy mindenki üdvözüljön és mindenkinek része legyen a mennyország örökké tartó boldogságában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

A böjtölés kérdése egy vita alapjául szolgál Jézus és a farizeusok között. A téma vád formájában fogalmazódik meg és a tanítványokra vonatkozik. Arról nincs szó a szövegben, hogy Jézus megtartotta-e a böjtöt, csupán azt nehezményezik a vitapartnerek, hogy Mesterként nem figyelmezteti tanítványait a böjtölés gyakorlatára. A zsidó vallásgyakorlat szerint egyetemes böjtöt tartottak háború, éhínség, szárazság vagy más csapás idején. A böjt a bűnbánat kifejezése volt, így igyekeztek Isten segítségét kieszközölni a csapások megszűnése érdekében. Ezen kívül önkéntes böjtöt is tartottak, a farizeusok vallási csoportjához tartozók például hetente kétszer (vö. Lk 18,12). Válaszában Jézus arról beszél, hogy az ő személyes jelenlétének idejében nincs szükség böjtölésre. Ő itt van a világban, jelen van az emberek között, ez tehát az üdvösség ideje, az örvendezés ideje. A kiüresedett hagyományokhoz való ragaszkodás nem érték Jézus szemében. A vallási gyakorlatokat időnként meg kell újítani, új tartalommal kell megtölteni. Erre utalnak a szövetről és a foltról, valamint a borostömlőről és a borról szóló példák.

A böjtöléssel kapcsolatban fontos tisztáznunk, hogy Isten kegyelmi segítsége nem válasz az ember igyekezetére, nem ellenszolgáltatás a vallásos buzgóságra. Amikor Isten megsegít valakit, akkor nem emberi érdemeket akar megjutalmazni, hanem megmutatja az ember számára jóságának és szeretetének jelét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jn 2,1-11

Elmélkedés

Az első megnyilvánulás

Amikor egy munkahelyre új személy érkezik, a régi dolgozók kíváncsian várják az első megnyilvánulását. Mit mond és mit tesz először? Hogyan köszönti leendő munkatársait? Hogyan fog neki a munkának? Hogyan próbál kapcsolatot létesíteni, építeni a többiekkel? Talán már voltunk ilyen helyzetben, akár újoncként, akár a másik oldalon, az újoncot fogadó munkatársként. Tudjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül a bemutatkozás, hogyan történnek az első lépések. Hacsak nem mindjárt vezetőként kerül valaki egy teljesen új munkahelyre, biztosan nem azzal fog kezdeni első munkanapján, hogy programot hirdet és tisztázza mindenki előtt, hogy mostantól hogyan fog folyni a munka. Még egy idősebb, más helyeken tapasztalatokat szerzett személytől is furcsán hatna, ha rögtön az elején reformokat hirdetne és előállna nagyívű terveivel.

Ehhez hasonló dologról olvasunk a mai evangéliumban. A kánai lakodalomban történt csoda Jézus első cselekedete a nyilvánosság előtt. Az Úr már felnőtt férfi, körülbelül 30 éves. Eddig rejtetten élt Názáretben. Engedelmeskedett szüleinek, Máriának és Józsefnek, s amikor már nagyobb lett, bizonyára segített is nekik a házban vagy az ácsműhelyben. Egyetlen esetről emlékezik meg az evangélium, hogy önállóan cselekszik: 12 éves korában egy jeruzsálemi zarándoklat után nem indul haza a városból. Napokkal később a templomban találják meg szülei, ahol az írástudókkal beszélget. Nem tesz semmi rendkívülit, nem kelti fel az emberek érdeklődését rendkívüli cselekedetekkel. Az emberek nem is tudnak róla semmit, mindenki azt gondolja, hogy ő is ugyanolyan gyermek, fiatal, mint a többiek Názáretben.

És most eljött egy esküvő napja. Jézus ott van a lakodalomban, vendégként a többi meghívott között. Az embereknek nincs semmilyen elvárásuk vele szemben, hiszen mit sem sejtenek még isteni származásáról, isteni hatalmáról, csodatevő erejéről. A helyzet azonban úgy hozza, hogy Jézus megmutatja isteni erejét, csodát tesz. Nem volt ez kötelező feladat számára, de elérkezettnek látta az időt erre. Édesanyjától, Máriától értesül a szükséghelyzetről, arról, hogy fogytán a bor. S ha a bor elfogy, akkor a szokások szerint több napig tartó lakodalmi ünnepségnek kényszerűen vége szakad, a násznépnek haza kell mennie, s ez a család számára szégyen. Jézus menti meg a helyzetet, hat korsónyi vizet borrá változtat. Úgy tesz csodát, hogy csak néhányan tudnak róla: a szolgák, a násznagy és természetesen az ő édesanyja, Mária. Bár nem az egész násznép tudja meg, hogy egy csoda történt, hanem csak néhány személy, mégis ez Jézus első rendkívüli tette, amit a nyilvánosság előtt tesz. Az első csoda nem a jeruzsálemi templomban, de nem is valamelyik város zsinagógájában, azaz nem egy vallási szempontból jelentős helyen történt, hanem egy család otthonában, Kána városában, egy lakodalom alkalmával. Jézus nem mond ünnepi beszédet, hanem kissé visszahúzódva, a háttérben cselekszik, egyáltalán nem akar feltűnést kelteni. János evangélista így foglalja össze az eset jelentőségét: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.”

Ez tehát az első csoda, amelyet majd számos más csoda követ, s melyek mind az ő isteni hatalmáról tanúskodnak. A csodák felébresztik és megerősítik az emberekben a hitet, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte és valóban Isten Fia. Az Úr az ő isteni erejével hirdeti tanítását, isteni képességgel gyógyítja a betegeket és isteni hatalommal bocsátja meg a bűnöket. A csodák mind-mind olyan jelek, amelyek megerősítik bennünk a Jézus istenségében való hitet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kánai házaspár ünnepén kinyilvánítottad isteni erődet az emberek előtt. Csodát tettél, csodával segítettél a nehéz helyzetben lévőkön. Közelségedet, csendes jelenlétedet csodák igazolják, de azok nélkül is érezhetjük azt, ha hit él a szívünkben. Édesanyád, Szűz Mária közbenjárásával fordulunk hozzád: Mutasd meg nekünk isteni dicsőségedet, hogy kövessünk téged, tanítványaid legyünk és higgyünk benned! Nem kérünk látványos csodát, mert elég nekünk, ha tudjuk, hogy köztünk vagy és segítségedre bármikor számíthatunk.

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte. Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Mk 2,13-17

Elmélkedés

A tegnapi és a mai evangélium közös eleme a bűnbocsánat, ez a téma vezeti át az olvasót a béna meggyógyításának elbeszéléséből a Lévivel való találkozás történetébe. Az előzményekben az első négy tanítvány meghívása az ő mindennapi munkájuk közben történik. „Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetettek a tengerbe” (Mk 1,16), amikor Jézus meghívta őket. Ezt követően látta meg „Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában” (Mk 1,19), akiket szintén meghívott követésére. Az újabb meghívott szintén éppen dolgozik. Lévi a vámasztalnál ül, napi munkáját végzi. Jézus és Lévi korábban nem találkoztak. Most látják egymást először. Jézus rögtön meglátja Léviben azt, aki képes felszámolni korábbi életét. Lévi pedig rögtön meglátja Jézusban azt, akit érdemes követni, akinek érdemes a tanítványává válni.

Jézus megszólítja Lévit, beleszól az életébe. Szinte hihetetlen számunkra, hogy valaki beleszól egy számára ismeretlen ember életébe és a megszólított személy gondolkodás nélkül, késlekedés nélkül követni kezdi azt, akit nem is ismer. Egyetlen magyarázat lehet erre: Jézus szavának hatalma határtalan és Lévi bizalma szintén határtalan.

Az Úr meghívó és bűnbocsátó szava és az én határtalan bizalmam iránta tesz Jézus követőjévé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát! Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” Mk 2,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz két témát dolgoz fel: Jézus csodatevő erejét és az ő bűnbocsátó hatalmát. A szentírástudósok szerint a béna meggyógyításának története eredetileg egy önálló csodaelbeszélés lehetett, amelyhez később hozzákapcsolódott a bűnök megbocsátásáról szóló tanítás. Ebben az esetben a fordulatot, az érdekességet az adja, hogy a testi gyógyulásról a lelki megtisztulásra helyeződik át a hangsúly. A csoda itt nem csupán Jézus szavának isteni hatalmát igazolja, hanem az Úr bűnbocsátó hatalmát is bizonyítja. A szemmel látható csoda, a gyógyulás jelzi, hogy egy másik csoda, egy szemmel láthatatlan csoda is történik, az ember megszabadul a bűneitől is.

A béna gyógyulásához szükség volt Jézus isteni hatalmára, továbbá négy ember hitére. Azokra gondoljunk, akik nem ismertek lehetetlent. Akik számára nem volt akadály a hatalmas tömeg. Akik még a tetőt is képesek voltak kibontani céljuk elérése érdekében. Akik minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a beteg, a béna Jézus elé kerüljön. Ez a négy ember hitt Jézusban, az ő isteni erejében, gyógyító hatalmában. A hit nem tétlenül várakozó és nem az adott élethelyzetbe beletörődő, hanem cselekvő és segítő. Ezt a hitet csak Jézus látja, ő ismeri fel. És ő az, aki meg is jutalmazza ezt a hitet. A hit jutalma a gyógyulás, a szabadulás, a megváltás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.