Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Elmélkedés

Az elvetett és termést hozó magról, valamint a hatalmas növénnyé terebélyesedő kicsiny mustármagról szóló két példabeszéd Isten országa növekedését szemlélteti. A hasonlat középpontjában nem a magot elvető földműves és nem is a talaj minősége áll, hanem figyelmünk magára a történésre, a növekedésre irányul, amelyben már nincs szerepe az emberi tevékenységnek. Az ember már elvégezte munkáját és most várnia kell türelmesen az aratásig. Közben a mag titokzatos módon növekedésnek indul és kifejlődik a növény.

Jézus példázatai alapján Isten országának különböző arculatait fedezhetjük fel. Egyrészt az ország már megvalósult, másrészt eljövendő. Jézus fellépésével már elkezdődött, de még nem teljesedett be. Megtapasztalható a jelenben, de még várni is kell rá. Az ország jellemzője továbbá, hogy egyrészt személyes, bensőséges, az egyénre vonatkozik, másrészt külső megnyilvánulásai is vannak. Aki magába fogadja Isten országát, az ettől kezdve azon is munkálkodik, hogy mások is ugyanezt tegyék. További szempont, hogy az ország elsősorban Isten kegyelmének köszönhetően növekszik, ugyanakkor az emberi közreműködésnek is szerepe van terjedésében, sőt, Isten ezt adja feladatként nekünk. Ahol megvalósul az Isten országa, ott az embereket nem a hatalomvágy vezeti, hanem elfogadják életükben Isten uralmát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” Mk 4,21-25

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt két szent, Timóteus és Titusz Szent Pál apostol munkatársai voltak. Timóteust második missziós útja során Lisztra városában vette maga mellé a népek apostola, mert a helyi keresztények „jó véleménnyel voltak róla” (ApCsel 16,2). Ő harmadik útján is elkísérte Pált. Titusz pedig ott van Jeruzsálemben Pállal azon az apostoli zsinaton, melyen arról döntenek, hogyan induljanak a pogányokhoz az evangélium hirdetésére.

Jogosan gondoljuk, hogy az apostoli buzgóság és az evangélium hirdetésének vágya elsősorban Pál példája láttán alakul ki mindkettőjükben. Ismerik Pál korábbi életét és lelki átalakulásának okát. Nap mint nap látják, hogy Pál valóban a damaszkuszi úton megismert Krisztusnak adta magát, és az ő evangéliuma terjesztésének szenteli életét. E személyes példa ösztönzi Timóteust és Tituszt mind Pál segítésében, mind az önálló igehirdetésben, szolgálatban.

Minket kinek a példája lelkesít? Kinek a személyes élete, tanúságtétele szolgál mintaként számunkra? És vajon az én példám lelkesít-e másokat? Hiteles-e a kereszténységem, vallásosságom, hogy ennek láttán másokban feléledjen a vágy Krisztus követésére? Imádkozom-e rendszeresen azokért, akik az igehirdetésre, a misszióra szentelik életüket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak. Mk 16,15-18

Elmélkedés

Szent Pál apostol megértette, hogy a hit terjesztése, a hit továbbadása Jézus Krisztus örömhírének elmondását jelenti. Ezért válik az evangélium hirdetőjévé, szenteli egész életét annak, hogy Krisztus örömhírét hirdesse a pogány népeknek.

Pál apostol így foglalja össze saját feladatát a rómaiakhoz írt levelében: „Krisztus által nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között.” Más fordításban így olvassuk: „Krisztus által nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére a hitben való engedelmességet hirdessük minden nép között” (Róm 1,5). A „hitért való munkálkodás” és a „hitben való engedelmesség hirdetése” ugyanazt jelenti. Az első kifejezés inkább a hithirdető szemszögéből nézi a feladatot, azaz munkálkodni, fáradozni kell a Krisztusban való hit terjesztéséért. A második kifejezés inkább a címzettek, a megszólítottak oldaláról szemléli ugyanezt, amikor kiemeli, hogy a hit elfogadása az Istennek való engedelmességet jelenti. Csak a hit engedelmes elfogadását követően válhat valaki a hit hiteles hirdetőjévé.

Szent Pál apostol arra buzdítja munkatársát, Timóteust, hogy táplálkozzon a hitnek és az igaz tanításnak szavaival, amelynek követője lett (vö. 1Tim 4,6), majd pedig felszólítja, hogy legyen a hitben példakép a közösség tagjai számára (vö. 1Tim 4,12).

E felszólításnak nem csupán egyetlen személy, azaz Timóteus a címzettje, hanem mindazok, akik a hit terjesztésén fáradoznak. Ebbe a kiszélesített körbe én is beletartozom. Mennyire fontos számomra, hogy a hitnek és a krisztusi tanításnak szavaival naponta táplálkozzak? Követem-e ezt a tanítást, s követem-e magát Krisztust? Hitem megvallásával és megélésével példakép vagyok-e azok számára, akiknek hite megerősítést vár?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,31-35

Elmélkedés

Az elmúlt héten már elmélkedtünk Jézus új világáról, új közösségéről és az új gondolkodásmódról, mint e közösséghez való tartozás feltételéről. E szakaszt zárja le a mai evangélium, amelyben a mi Urunk egy új, lelki közösségről beszél. „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” – kérdezi Jézus. Ne értsük félre szavait! Nem arról van itt szó, hogy megtagadja édesanyját, elutasítja rokonait vagy felszámolja családi kötelékeit, hanem arról, hogy a vérségi köteléknél fontosabbnak tartja a lelki kapcsolatot.

A gonosz lelkek kiűzése azt mutatta, hogy Isten megszabadítja az embert, megszabadít minket a gonosz hatalmától. Az érem másik oldala pedig az, hogy Isten felszabadít bennünket, hogy őt választhassuk és az ő közösségéhez kapcsolódjunk. Csak ebben a kettős értelemben beszélhetünk az emberi szabadságról, amely végső soron Istennek köszönhető. Nem mondhatjuk magunkat igazán szabadnak, ha az evilági javakhoz, az anyagi értékekhez kötődünk, de akkor sem, ha túlzottan ragaszkodunk emberi, családi, baráti kapcsolatainkhoz. Sokan – tévesen – azt gondolják, hogy Isten elveszi szabadságunkat, amikor akaratának teljesítését kéri tőlünk. Valójában emberi szabadságunk az Istennek való engedelmességben teljesedik ki. Ez az alapja a Krisztus által akart lelki kapcsolatnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Mk 3,22-30

Elmélkedés

Jézus csodái közül a leginkább érdekesek talán az ördögűzések voltak. Manapság a pszichés betegségek körébe sorolnánk azokat a lelki természetű zavarokat, amelyeket abban az időben az ördögtől, a gonosz lélektől való megszállottságnak tartottak. A betegség eredete és természete egyaránt ismeretlen volt az emberek számára, ezért annak hirtelen, váratlan megszűnését sem értették. Jézus több esetben gyógyít meg ilyen betegeket, azaz kiűzi belőlük a gonosz lelket.

Egy ilyen csodája miatt kezdték el híresztelni róla, hogy magával az ördöggel szövetkezik, különben nem volna képes ilyen cselekedetekre. Jézus visszautasítja ezt a hamis vádat, s rámutat annak belső ellentmondásosságára. Valójában Jézus cselekedetében Isten működése figyelhető meg. Az isteni irgalom szabadítja meg a gonosz befolyásától ezeket a megszállottakat. A háttérben tehát Isten és a gonosz küzdelme zajlik az emberek lelkéért. Az ördögűzések azt mutatják, hogy e harcban Isten az erősebb, ő győzedelmeskedik. A gonosz viszont – természete szerint – nem nyugszik bele a vereségbe, hanem újra és újra próbálkozik. E küzdelem közepette nem viselkedhetek passzívan, hanem döntést kell hoznom, hogy kinek engedem át a szívem, lelkem feletti uralmat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre. Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt. Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet. Mt 4,12-23

Elmélkedés

Az élet forrása

Egyházunk 2020 óta tartja meg az évközi 3. vasárnapon Isten Igéjének vasárnapját. Ez az alkalom arra hív bennünket, hogy új és mélyebb módon olvassuk és hallgassuk Isten üzenetét, mégpedig ne csupán a szentmisében, hanem odahaza is naponta vegyük kezünkbe a Szentírást.

Az Egyház számára mindig fontos volt, hogy közelebb hozza a Szentírást a hívekhez, és emlékeztesse őket arra, hogy Isten minden korban, ma is szól az emberekhez a Biblián keresztül. A Szentírás a világ teremtésének elbeszélésével kezdődik, amely történet arról tanúskodik, hogy mindent Isten szava teremtett, hozott létre. Az idők kezdetén mindaz létrejött, amit Isten kimondott. Amikor pedig eljött az idők teljessége, Isten Igéje emberré lett, amint arról János evangéliumának kezdetén olvashatunk Jézus születéséről, az Ige megtestesüléséről. A Biblia végén Jézus Krisztus ígéretéről olvasunk: „Igen, hamarosan eljövök” (Jel 22,20). A Szentírás nagy ívet ölel át a világ teremtésétől Krisztusnak az idők végén bekövetkező visszatéréséig. Ennek köszönhetően Isten minden korban megszólítja az embereket és várja válaszukat. A Szentírás nem egyszerűen csak olyan szövegekből áll, amelyek Istenről szólnak, hanem olyan könyv, amelynek minden lapján és minden szavában találkozhatunk Istennel, aki kinyilatkoztatja magát az Igéjében. A Szentírás által Isten szól hozzánk. Az igehirdetésben az első századok egyházatyáitól napjainkig újra és újra elhangzik, hogy a Biblia nem holt betű, hanem Isten élő szava, amely nélkülözhetetlen a keresztény ember számára. Nem üres fecsegés, hanem életünket betöltő tanítás. Nem megtévesztő hazugság, hanem az örök életre vezető igazság.

Ha az Egyház jól végzi küldetését és nem tér el a krisztusi igazság hirdetésétől, akkor ennek gyümölcseként egyre többen fogják örömmel felfedezni Isten Igéjét, Isten szavát, mint forrást, amely a lelket élteti.

Szent Pál apostol a filippiekhez írt levelében fogalmazza meg a következő buzdítást: „Éljetek méltón Krisztus evangéliumához!” (Fil 1,27). Keresztény életünknek, krisztusi életünknek, az evangélium szerinti életünknek az alapja csak az lehet, hogy naponta olvassuk a Bibliát, olvassuk az evangéliumot. E nélkül valójában elképzelhetetlen a keresztény élet. Mennyire csodálatos megtapasztalni, hogy miközben azzal a szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy Istenre figyeljünk és őt hallgassuk, felfedezhetjük, hogy Isten is meghallgat bennünket és éppen a Szentírás üzenete által válaszol kérdéseinkre.

A Szentírás olvasásának jelentősége abban áll, hogy nem lehet hitetlenül olvasni. Ha valaki hitetlenül veszi kezébe a Könyvek könyvét, és hit nélkül kezdi el azt olvasni, az isteni igazság lassanként átalakítja gondolkodásmódját, felébreszti benne a hitet és az Isten iránti szeretetet, de az is előfordul, hogy ez a lelki megtérés nem lassan, hanem egészen hirtelen történik, s egyetlen szentírási mondat alakítja át gyökeresen valakinek az életét. Az Egyház azért ajánlja a Szentírás mindennapi rendszeres olvasását, mert ez pozitív hatással van életünkre. Megismerjük ezáltal Isten akaratát és bátorítást kapunk annak megvalósítására. Izajás próféta könyvében olvashatunk arról, hogy „amint az eső lehull a földre és nem tér oda vissza, hanem megöntözi, termékennyé és gyümölcsözővé teszi a földet, ugyanúgy Isten szava is nem tér vissza eredménytelenül”, hanem az emberi lelkekben véghezviszi, amiért Isten elküldte (vö. Iz 55,10-11). Legyen Isten üzenete, Krisztus evangéliuma keresztény életünk forrása!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örökkévaló Isten! Szomjazom tanításodat, kutatom az igazságot, keresem az örök élet igéit. Hiszem, hogy a Szentíráson keresztül te szólsz hozzám, te vezetsz engem az üdvösség felé. Adj nekem türelmet, kitartást, figyelmességet, tanulékony lelket és alázatot! Add, hogy készséges legyek mindannak megvalósítására, amit üzenetedből megértek. Kinyilatkoztatott szavad és a megtestesült Ige, Jézus Krisztus legyen számomra a mindennapi lelki táplálék és a hit szerinti élet forrása!

Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette. Mk 3,20-21

Elmélkedés

A csodatételek és a Tizenkettő kiválasztása után Márk evangélista bemutatja a negatív reakciókat is. A nép körében elterjed a szóbeszéd, hogy Jézus „eszét vesztette.” Rokonaihoz is eljutnak a hírek, ezért elmennek, hogy magukkal vigyék. Jobb, ha nem járja tovább a falvakat és a városokat, ezért jobb volna elrejteni a nyilvánosság elől - gondolják. Az evangélista nem jegyzi le, hogy mi alapján terjedhetett el ez a szóbeszéd, s arra sem tér ki, hogy a rokonok miért adtak hitelt e vélekedésnek.

Maga a szóbeszéd elterjedése és a rokonok viselkedése azt mutatja, hogy az emberek nem értik Jézust. Tanítása hallatán és csodái láttán kérdések merülnek fel bennük, mert olyan dolgokat tesz, amit más emberek nem. Próbálják megfejteni Jézus erejének titkát, de csapdába ejti őket saját gondolkodásuk. A természetfeletti látásmód, a hit hiányzik belőlük. Könnyebb nekik elfogadni az eszement Jézusról szóló beszédet, mint hinni.

Az elmúlt napokban elmélkedtünk a Jézus által elhozott új világról és az általa alapított új közösségről. Ehhez ma hozzátesszük, hogy a mi Urunk új gondolkodást kíván követőitől, tőlünk. Túl kell lépnem az emberi gondolkodás határain és meg kell nyitnom értelmemet Isten titkai előtt. A titkok és isteni igazságok előtt, amelyeket nem feltétlenül értek, de hittel elfogadok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!