Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

Ahogyan az idő múlásával egyre jobban kibontakozik Jézus szolgálata és egyre többekhez jut el tanítása és csodáinak híre, úgy sokasodnak körülötte a vallási vezetők, az írástudók és farizeusok ellenséges megnyilvánulásai. Az evangélisták, akik elsősorban az örömteli eseményeket igyekeznek bemutatni, nem hallgatnak az őt érő támadásokról sem, mert ezek fajulnak aztán odáig, hogy Jézust halálra ítélik és keresztre feszítik. Ezen a héten olyan történeteket olvasunk az evangéliumban, amelyek ezt a fokozatosan növekvő szembenállást mutatják be.

Az első vita témája a böjt. A farizeusok nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem úgy tartják meg a böjtöt, ahogyan ők. A farizeusok saját hagyományaik felől közelítik meg a kérdést, s ennek megfelelően fogalmazzák meg elvárásaikat. Mivel ők hetente két napon is böjtöt tartanak, ezért úgy gondolják, hogy minden komolyabb tanítótól elvárható, hogy ugyanezt megkövetelje saját tanítványaitól. Ehelyett Jézus és tanítványai éppen egy ünnepi étkezésen, egy lakomán vesznek részt. Ne felejtsük, hogy a jelenet a vámos Lévi házában zajlik, aki vendégül látja Jézust és tanítványait.

Válaszában Jézus világossá teszi, hogy az ő működésének, szolgálatának az időszaka az öröm ideje mindenki számára és nem a böjté.

Jézus jelenlétében, az ő örömében élek-e?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

Lelkiismeretes ember

Számos élethelyzetben mérlegelnünk kell, hogy megtegyünk-e valamit. Belső késztetést érzünk, Isten hívását érezzük egy feladatra, de mégis mérlegelünk, töprengünk. Megtegyük vagy ne tegyük meg? Ekkor megszólal valahonnan a háttérből a gyávaság: Biztonságos ez számunkra? Utána rögtön halljuk egy másik irányból a célszerűséget: Hasznunkra lesz ez a dolog? Megéri megtenni? Rögtön ezután elénk áll a hiúság: Népszerű lesz ez a dolog? Hogy fogják megítélni az emberek? Végül a bensőnk mélyéről a lelkiismeret hangját is halljuk: Helyes ez? Látnunk kell, hogy egy-egy döntés előtt ezek a dolgok befolyásolnak minket. Aztán eljön az idő, amikor azt látjuk, hogy egyáltalán nem biztonságos, nem is éri meg, de még csak népszerűek sem leszünk miatta, de mégis meg kell tennünk valamit, mert a lelkiismeretünk azt súgja, hogy ez a helyes.

Keresztelő Szent János, akiről a mai evangéliumban olvasunk lelkiismeretes ember volt. Mindig a szíve mélyén megszólaló hangot követte, mert meg volt győződve róla, hogy az az Isten hangja. Amikor figyelmeztette Heródes fejedelmet, hogy nem szabad feleségül vennie és együtt élni testvére feleségével, akkor előtte ő is hallhatta a gyávaságtól, hogy egyáltalán nem biztonságos, amit tenni akar. Nem biztonságos, hanem veszélyes, sőt, életveszélyes, ha bírálni merészeli a fejedelmet. De nem hallgatott, hanem megszólalt, mert a lelkiismerete azt mondta, hogy helyes, amit tesz. Az életével fizetett érte.

Életének egy korábbi eseménye, amikor tanúságot tesz Jézusról. Ezt olvassuk a mai evangéliumban. Keresztelő Jánosnak voltak tanítványai, akik közül ketten, András és János, rögtön követni kezdték Jézust és az ő tanítványai lettek ettől kezdve. Keresztelő János egészen biztosan tisztában volt azzal, hogy tanúságtételének ez lesz a következménye. Lehet, hogy a célszerűség azt súgta neki, hogy ez nem éri meg, mert elmennek a tanítványaid és szépen lassan mind elfogynak mellőled, de ő inkább a lelkiismeretére hallgatott, amely szerint helyes, amit tesz. Egyáltalán nem sajnálja, hogy tanítványai Jézus nyomába szegődnek, hanem ezt mondja: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30).

Még korábban János ezt mondta azoknak a farizeusoknak, akik a néppel együtt keresztelkedni mentek hozzá: „Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét” (Mt 3,7-8). Bár a meglehetősen kemény szóhasználat miatt azt is gondolhatnánk, hogy haragból vagy hirtelen indulatból mondta ezt, de nem így van. János tudatosan mondta ezt, megfontoltan szólt így a vallási vezetőkhöz. Talán egy pillanatra megkísértette őt a hiúság, hogy ezzel nem lesz népszerű, ez nem fog tetszeni a farizeusoknak, ettől nem biztos, hogy megtérnek, de ő inkább a lelkiismeretére hallgatott, amely azt mondta, hogy ez a helyes. Isten arra kéri őt, hogy ne hallgasson, hanem figyelmeztessen mindenkit, hirdesse mindenkinek, hogy Isten nem alakoskodást, nem színlelést, hanem őszinte bűnbánatot vár.

Keresztelő János életpéldája arra ösztönöz minket, hogy minden élethelyzetben és minden döntési helyzetben hallgassunk lelkiismeretünk szavára és bátran tegyük meg azt, amit Isten ilyen módon kér tőlünk. Tegyük meg, mert ez a helyes!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

A tíz szűzről szóló példabeszédet figyelmesen olvasva találunk néhány furcsaságot a történetben. Hol van például a menyasszony? Egy vőlegény mellé mindenképpen járna egy menyasszony is, de ő nem szerepel a történetben. Továbbá: Miért késik a vőlegény? A saját lakodalmi ünnepségéről nem illik elkésnie egy vőlegénynek. Furcsa, hogy az üzletek éjszaka is nyitva vannak, a balgák el tudnak menni olajat vásárolni. Szokatlan, hogy mind a tízen elalszanak. Ésszerűbb volna, hogy legalább egy valaki maradjon ébren, s ha itt az idő, ő majd felébreszti a többieket. Ezek a furcsaságok abba az irányba terelik gondolatainkat, hogy inkább egy jelképes példázatról van szó, mintsem egy lakodalmi ünnepség leírásáról.

Jézus példázata az ő visszatéréséről az idők végén, a vele való találkozásról szól. Ő maga a vőlegény. Mivel jövetelének pontos idejét senki nem tudhatja előre, ezért szüntelenül várni kell őt, illetve felkészültnek kell lenni. A szüzek az embereket jelképezik. Egy részük bölcs, előrelátó, gyakorlatias, másik részük viszont kissé hanyag, könnyelmű és felelőtlen.

A balgák jól tudták, hogy lámpást kell magukkal vinni, de úgy gondolták, hogy az abban lévő olaj elegendő lesz. Elég is lett volna bizonyára, ha időben érkezik a vőlegény. A váratlan helyzetben pótolni akarják mulasztásukat. Balszerencséjükre éppen akkor érkezik meg a vőlegény, s csak azok jutnak be az ünnepség helyszínére, akik készen állnak.

Ha nem akarunk a balgák sorsára jutni, akkor legyünk mindenkor felkészültek az Úrral való találkozásra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jól ismersz bennünket és bűneink ellenére is meglátod belső szépségünket. Segíts minket, hogy olyanná váljunk, amilyennek te látsz minket! Legyen mindig közel hozzád a szívünk! A szabadság sosem jelentheti a tőled való elszakadást vagy függetlenséget, hiszen éppen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk a te törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk. Segíts minket, hogy bűneink megvallása után a jó útra térjünk és azon megmaradjunk!

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” Mk 2,1-12

Elmélkedés

A szerdai evangélium kapcsán arról elmélkedtünk, hogy milyen jelentősége van annak, hogy az emberek a magatehetetlen betegeket Jézushoz viszik, illetve közbenjárnak nála a gyógyulás érdekében. A mai evangéliumban szintén megfigyelhető ez a mozzanat. Márk evangélista külön is megemlíti, hogy négyen vitték a bénát hordágyon. Ez a megjegyzés a bénultság komolyságát is jelzi. A béna cipeléséhez négy ember szükséges, a maga erejéből egyetlen lépést sem tudna tenni. Négy ember egyetértésének, közös szándékának és közös cselekvésének az eredménye az, hogy a béna eljut addig a házig, ahol Jézus éppen tartózkodik. Egy akadályt, a távolságot már legyőzték, közel vannak ahhoz, hogy a beteg Jézus elé kerüljön. De a házhoz érve újabb nehézségbe ütköznek, mert akkora a tömeg, hogy nem tudnak az Úr közvetlen közelébe kerülni.

Úgy tűnik viszont, hogy számukra nincs akadály. Közös tervüket mindenképpen szeretnék megvalósítani. Ha már idáig elcipelték, akkor bizonyára ahhoz is volna erejük, hogy hazavigyék a hordágyon a bénát, de ez meg sem fordul a fejükben. Gyorsan megoldást keresnek, még attól sem riadnak vissza, hogy megbontsák a ház tetejét, s onnan felülről engedjék le a hordágyat a bénával. Elszántságuk eredményeként így kerül Jézus elé a beteg, akit aztán Jézus meggyógyít és saját lábán távozhat.

Csak akkor kerülhetek Jézus közelébe, ha nem hátrálok meg a nehézségek láttán és leleményesen leküzdöm az akadályokat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, te magad vagy bennünk az örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, te vagy a világosság, amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem, egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam, hogy imádkozom, mert csupán te vagy bennem!

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

A leprás beteg meggyógyításának elbeszélését az elmúlt szombaton már olvastuk szent Lukács evangéliumából (vö. Lk 5,12-16), ma a Márk szerinti változatot olvassuk a liturgikus rendnek megfelelően. Egy abban a korban gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ember, egy leprás személy kéri az Úr segítségét. Alázatosan, térdre borulva adja elő kérését. Kiderül Jézus cselekvésének indítéka is: „megesett rajta a szíve.” Tudjuk, hogy ez a bibliai kifejezés elsősorban nem sajnálkozást vagy szánalmat jelent, hanem irgalmasságot. Jézus megkönyörül az emberen, kezének érintésével meggyógyítja őt. Azt várnánk, hogy ezzel vége is a történetnek, a beteg kérése teljesült, nincs helye további beszélgetésnek, legfeljebb egy rövid köszönetnyilvánításnak.

De nem ez történik, a találkozásnak ezzel még nincs vége. Jézus azt kéri a meggyógyult embertől, hogy teljesítse a törvényi előírást, azaz menjen el a paphoz, aki őt majd hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítja és visszaengedi őt a közösségbe, de másnak ne szóljon a gyógyulásról, annak körülményeiről, és ne árulja el senkinek, hogy ki volt a gyógyítója. Az illető azonban nem teljesíti a kérést, hanem mindenkinek elmondja a vele történteket. Engedetlensége természetesen nem hálátlanságának a jele, hanem annak, hogy nagy örömében nem tud hallgatni arról, hogy milyen nagy csoda történt vele.

Istennek tulajdonítom-e azt, amikor valami jó történik velem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

A mai evangélium azzal kezdődik, hogy Jézus meggyógyítja Péter apostol anyósát. Cselekedetét megelőzi, hogy valaki szól neki a betegről. Nem tudjuk meg a történet leírásából, hogy ki szólhatott neki, de valaki közölte vele ezt a tényt. Valaki, bizonyára valamelyik családtag vette a fáradságot, elmondta, hogy van itt egy beteg, akin talán jó volna segíteni.

Hasonló mozzanat figyelhető meg a történet folytatásában is. Az egész város ott szorong a ház előtt, ahol Jézus tartózkodik, köztük rengeteg a beteg. Hogyan kerültek ide a betegek? Úgy, hogy az egészségesek magukkal hozták őket, elhozták őket Jézushoz. A szövegből világosan kiderül ez: az emberek „odavitték hozzá a betegeket.” Odavitték, mert tőle várták a betegek meggyógyítását. A Jézushoz érkezők nem csak magukra gondoltak, hanem beteg családtagjaik számára kértek segítséget. Ugyanez történt akkor is, amikor valaki szólt Jézusnak Péter anyósa érdekében.

Vannak olyan pillanatok, amikor valakinek ki kell állnia és meg kell szólalnia. Az igazságtalan helyzetekben persze nehéz ez a kiállás, nagy bátorságot kíván a megszólalás. De e nélkül nincs segítség, nincs megoldás, nincs szabadulás a bajtól. És ha azt látom, hogy a másiknak már nincs ereje, nincs bátorsága megszólalni, akkor nekem kell ezt megtennem az ő érdekében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy nem kitalálnunk kell a szeretetet, hanem rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat Istennek értünk, emberekért. Önként tetted ezt, szeretetből, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső törvény. Erre egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts minket, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit a szeretet törvénye kíván.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

Jézus tanítását Márk evangélista ezzel a mondattal zárja le: „úgy tanított, mint akinek hatalma van.” Ez a kijelentés egyúttal bevezeti a csodás gyógyítást, amely a tanítás után következik. Az Úr isteni hatalma nem csupán szavaiból, tanításából sugárzik, hanem cselekedeteiben is megnyilvánul. Ha nem rendelkezne ilyen különleges hatalommal, akkor nem tudná megszabadítani a megszállottat a gonosz lélektől és annak ártó befolyásától.

Mit jelent az a hatalom, amelyet Jézus birtokol, s amelynek birtokában tanít és gyógyít? Először is szabadságot. Jézus valahányszor megszólal vagy csodát tesz, mindig szabadon cselekszik. Nem kényszeríti őt semmi, nem befolyásolhatja őt senki. Főként nem korlátozhatja őt senki a cselekedeteiben, nem akadályozhatja meg őt senki abban, hogy jót tegyen az emberekkel. Mindent szabadon tesz, mégpedig az emberek javára.

A szabadság mellett Jézus hatalma szolgálatot is jelent, azaz erejét és képességeit nem önkényesen és nem a maga javára használja, hanem másoknak segít vele. A hatalom tehát nem uralkodást, nem erőfitogtatást jelent, hanem szolgálatot, és ezt bizony jó volna tudnia mindazoknak, akik bármilyen vezető beosztást kapnak.

Keresztény emberként minden hatalmat, erőt, szabadságot, képességet Jézustól kapok. Mire használom fel mindezt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.