Kecskemétről származom. Szegeden gyógypedagógiát kezdtem tanulni 2015-ben. Ekkor csatlakoztam a Tiszavirág közösséghez. Már születésemtől tagja vagyok a pesti (Búzavirág) közösségnek. Később a kecskeméti (Gödölye) közösség is megalakult, és abban is benne voltam. Így amikor Szegedre jöttem, már célirányosan csatlakoztam az itteni közösséghez.

Sokféle kapcsolódásom van értelmi sérült emberekkel, nem hiába kezdett el érdekelni a gyógypedagógia szak. 9. osztályban kellett teljesítenünk a ma már minden iskolában kötelezővé tett közösségi szolgálatot. Már ekkor célirányosan a Down Alapítvány Gondozóházába jelentkeztem egy osztálytársammal, ahol értelmi sérült felnőttekkel beszélgettünk, olvastunk, énekeltünk… 11. osztály utáni nyáron egy hónapot dolgoztam a kirchdorfi (Ausztria) DIG nevű értelmi sérült felnőtteknek munkalehetőséget biztosító műhelyben, ahol különböző képességű felnőttek dolgoztak, és mindenkitől képességének megfelelően vártak el teljesítményt. Ez egy nagyon nagy élmény volt számomra. Ekkor már biztos voltam benne, hogy hova szeretném beadni a jelentkezésemet a gimnázium befejeztével. És nem utolsó sorban meghatározó tapasztalat az is, hogy a 4 testvérem közül a legkisebb értelmi sérült, így egészen testközelből is van lehetőségem el-ellátogatni az ő különleges világukba.