nov 26 2012

Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. 

Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és még akkor színültig volt vízzel, amikor hazaértek. Míg a egrepedt edényből a pataktól a házig tartó, hosszú séta alatt a víz fele elfolydogált. Így ment ez két teljes évig. 

A vízhordozó nap, nap után csak másfél edény vizet szállított a házba. 

Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, és tökéletesnek érezte magát. De a szegény törött cserép szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, és úgy gondolta, gazdája is elégedetlen vele. 

Ezért két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál. 

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
 
A vízhordó így válaszolt a cserépnek: 

- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, míg a másikon nem? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat. 

Mindenkinek megvan a saját, különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a hibák teszik az életünket érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s meglátni bennük a jót.

Címkék: