Balázs és Miklós - a barátság

Kecskemét, Úrihegy – 2012. július 2–9.

A Szegeden működő Tiszavirág (Hit és fény) közösség a nyár elején második alkalommal szervezett tábort tagjai számára. A színes programokkal bővelkedő hét napos együttlétnek ezúttal egy Kecskemét külvárosában fellelhető piarista ház adott otthont, amely nagy udvarának és a tőszomszédságában fekvő erdőnek köszönhetően a nyár forróságát is barátivá tette.

A résztvevők között voltak gyerekek, fiatalok és felnőttek, valamint fiúk és lányok egyaránt, úgy fogyatékkal élők, mint barátaik. A megérkezést követően az első nap a ház belakásával, otthonossá tételével, ismerkedéssel telt. A szervezők és segítők tarsolyában lapuló programok, játékok fokozatosan bújtak elő. Volt agyagozás, nemezelés, tábortűz, éneklés és sütögetés, közös festés, fagyizás, ántakatészó, diavetítés, kincskeresés meg táncház is. Kétszer jutott alkalom arra, hogy a meglehetősen nehéz közlekedési körülmények ellenére megvalósuljon a kirándulás, egyik délelőtt a Vadaspark fogadta a táborlakókat, egy másik délután pedig a Planetárium csodája nyűgözte le őket.

A Tiszavirág Tábor minden napja imával és megosztással zárult, esténként a körben ülve mindenki elmondhatta, hogy milyen személyes vagy közösségi élmény jelentett számára sokat, kihez került közelebb, s mi az, amiért hálás, köszönetet mond ének és fohász segítségével.

A Szegeden működő Hit és Fény Tiszavirág közössége a nyári tábor után folytatja hagyományos év közbeni munkáját. 2012. szeptember 21-én szentmisével kezdik az évet. Ha érdeklődsz, vagy a segítséggel fordulsz feléjük, írj levelet a holczagi@gmail.com e-mail címre!

Címkék: 
A nagy csapat
A még nagyobb csapat
a vadasparkban
Adri Endrével táncol
Adri és Pisti énekel
H. Ági és Klárika
H. Ági és Máté
S. Ágika
S. Ágika és Orsi
S. Ágika Márkkal táncol
alkotások
Bea és B.Ági szivárványt készít
Bea és Balázs
Bea és Kata énekelnek
Bea fest
búcsú az állomáson
csipet csapat
Dáncsi és Pistike
Dáncsi, Pistike, Szabolcs
Dani és H.Ági
egy érintésnyi segítség
Adri és Flóri
játék közben
JEEE
kincskeresés Pistivel
kincstalálás
Máté és S.Klári
B. Klárika Terivel
Klárika a középpontban
krumplipucolás- munka vagy pihenés?
legózás Balázs és Miklós
Lilla és Máté
Lilla és Pisti
Lilla vigyor
B.Ági és Lóri gitároznak
Marci nincs dolgod?
Réka és Marci
Marika és B. Klári
Marika és Márk táncolnak
Máté és Márk festenek
Máté és Pisti
művészfotó
nálunk a fiúk mosogatnak- ez van
Paffy
Adri és Pistike
Pistike imánál
Réka és Ági együtt énekelnek - füleket befogni:)
Réka és Kata
Réka és Márk
Réka "fájó" hassal chipset eszik
Samu
Soma a harcos
tánc
egy a fontos: lány vagy vagy fiú?
teregetés
Tünde és A legó
Tünde és S.Klári táncolnak
Tünde és Zsuzsi
unó
vendégekkel együtt
vidám társaság